A Ryanair is beszállt az EU melletti kampányba Nagy-Britanniában
A Ryanair közölte, ha a britek kilépnek az EU-ból, máshová viszi a beruházásait.
A Ryanair légitársaság csökkentené beruházásait Nagy-Britanniában, ha az ország távozna az Európai Unióból.
Michael O'Leary, az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója elmondta: ha a britek június 23-án a kilépés mellett döntenek, a népszavazást után kialakuló bizonytalan helyzetben a Ryanair átmenetileg, úgy 6-12 hónapra jegyárai csökkentésére kényszerülhet. "A Ryanair rendszerint minden krízishelyzetben csökkenteni szokta jegyárait, csak hogy az emberek tovább repüljenek vele" - tette hozzá.
Hosszabb távon viszont a társaság visszafogná beruházásait Nagy-Britanniában, és a már meglévők egy részét is más európai országokba helyezné át, ami kedvezőtlenül hatna a brit turizmusra - emelte ki.
A vezérigazgató szerint a Brexit hatására növekedhetnének a brit repülőjegyek árai, mivel a kilépés az Európai Unióval kötött légi közlekedési megállapodások végét is jelentheti. Jelezte: a cég mintegy 25 ezer eurót költ reklámokra, hogy ügyfeleit meggyőzze az unióban maradásról.
A légitársaság legnagyobb központja a londoni Stansted repülőtéren van. A Ryanair évente több mint 100 millió utast szállít az Egyesült Királyságba, onnan pedig 40 milliót.