2016. március. 01. 21:15 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 01. 21:04 Vállalkozás

Áprilisban indulnak a fapados vonatok Párizs és Brüsszel között

A Thalys vasúttársaság a kirándulókat szeretné megcélozni, illetve a telekocsi szolgáltatás előretörését ellensúlyozni a fapados vonatokkal.

A francia (60 százalék) és belga (40 százalék) államvasút tulajdonában álló Thalys eddig főleg a Franciaországot, Belgiumot, Németországot és Hollandiát - ezen belül húsz európai nagyvárost - összekötő nagysebességű vonatok üzemeltetőjeként volt ismert.

Fő útvonalán, Párizs és Brüsszel között a 315 kilométeres távolságot 1 óra 22 perc alatt teszik meg a Thalys-expresszek.

A Thalys a tervek szerint április 3-án indítja el az új szolgáltatását. Az Izy névre keresztelt, zöld és lila színű szerelvények naponta két vagy három alkalommal közlekednek majd a Párizs-Brüsszel útvonalon oda-vissza, a legolcsóbb jegy 19 euróba kerül.

Az olcsóságnak azonban ára lesz: a menetidő 53 perccel hosszabbodik meg, mert az út egy részén hagyományos sínszálakon futnak majd az új vonatok. Emellett csökkentik a szolgáltatásokat, így nem lesz például étkezőkocsi.

Agnes Olgier, a Thalys vezérigazgatója elmondta, hogy az új szolgáltatással a kirándulókat célozzák meg, a fiatalokat, a családokat, olyanokat, akik szabadságuk alatt városlátogatásra utaznak Brüsszelbe vagy Párizsba.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?