Vállalkozás hvg.hu 2016. február. 28. 16:28

Megkegyelmeznek a kft.-knek

Egy év haladékot kaphatnak a kft.-k törzstőkéjük megemelésére egy tegnap benyújtott törvénymódosítás nyomán.

Március 15-én járna le a kft.-kre vonatkozó kötelező törzstőke emelés határideje, de Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese által tegnap benyújtott törvénymódosítás nyomán ez 2017. március 15-ig meghosszabbodhat. A törvénymódosítás célja, hogy a jogi személyek védelme érdekében megakadályozza a mulasztásból eredő ellehetetlenülést, és méltányos módon biztosítsa a civil társadalom számára a Ptk. rendelkezéseihez való alkalmazkodáshoz szükséges megfelelő időt – áll az indoklásban. Ezt a javaslat a határidő egy évvel történő meghosszabbításával, valamint azzal biztosítja, hogy a létesítő okirat Ptk.-hoz való hozzáigazítását nem köti a Ptk. hatályba lépését követő első létesítő okirat módosításához - írja az Adózóna. A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lépne hatályba. Az Országgyűlés napirendje szerint a javaslatról március 1-jén (kedden) már szavazhatnak is a képviselők, vagyis a törvénymódosítás március 2-án hatályba is léphet.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.