Vállalkozás MTI 2016. január. 08. 10:39

Izlandra is indít járatot Budapestről a Wizz Air

Három új útvonalat nyit Budapestről a Wizz Air a tavaszi menetrendben – jelentette be Váradi József vezérigazgató.

A cég hetente kétszer, szerdán és vasárnap közlekedik majd Liverpoolba és Reykjavíkba március 27-től, heti egyszer, szombatonként pedig Ibizára június 18-tól.

Az izlandi járattal kapcsolatban azt mondta, jelentős turisztikai forgalommal számolnak, ami nemcsak a magyar, hanem a környező országok piacáról is jöhet.

Váradi József a magyar piacról elmondta, 28 százalékos a részesedésük, Magyarországon két bázisról, Budapestről és Debrecenből 52 útvonalat üzemeltetnek 23 országba.

Tavaly az előző évhez képest a magyar piacon 12 százalékos utasforgalom-bővülést értek el, a Wizz Air összesített utasforgalma pedig 22 százalékkal, 19,2 millióra emelkedett.

A 2015-ös évvel kapcsolatban Váradi József felidézte, hogy bevezették a társaság papírjait a londoni tőzsére, arculatot váltottak, elérték a százmilliós utasszámot, és átvették első Airbus A321-esüket, amelyet Budapestre telepítettek.

A Wizz Air 12 ország 22 bázisáról üzemeltet járatokat, 400 útvonalon 38 ország 118 célállomására repülnek gépeikkel, és 2600 embert foglalkoztatnak.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.