Vállalkozás hvg.hu 2015. október. 18. 19:39

A söralátétes adóbevallásnak kampec

Felsülés lett a nagy ígéretből, nemsokára eltörlik, nem is verik nagy dobra.

Az Orbán-kormány egyik szimbolikus intézkedését az Orbán-kormány taszítja a mélybe. Orbán Viktornak 2010-ben kormányfőként egyik első ígérete volt, hogy a személyijövedelemadó-bevallás söralátét-méretű lesz, először a 2011-es jövedelmek után, a 2012-ben elkészítendő bevallásnál lehetett ezt választani, de igazából nagy felsülés lett belőle. És idén sem dominált ez az adóbevallási forma (sok korlátozó feltétel volt).

Az Orbán-kormány nem veri nagy dobra, de a héten benyújtott adócsomag voltaképpen megszünteti a „söralátétes adóbevallást.”

Ezt azzal párhuzamosan teszi, hogy jövőre még csak részlegesen, 2017-ben pedig – az ígéret szerint – jóformán mindenkinek az adóhatóság készíti el az adóbevallását, ha kéri.

Első lépésben a 2015. évi jövedelmek bevallására (amely 2016 tavaszán esedékes) még megmarad a munkáltatói adó-megállapítás, az adónyilatkozat (közismerten a „söralátét”) és az egyszerűsített bevallás, de már úgynevezett bevallási nyilatkozattétel (ez az, hogy az adóhivatal készíti el helyettünk a sokaknak sok hajtépéssel járó bevallást) is választható, ha annak feltételei fennállnak. Bevallási nyilatkozatot is a munkáltatójánál tehet az a magánszemély, aki az adóévben kizárólag munkáltatótól származó jövedelmet szerzett, és megfelel a szja-törvényben meghatározott feltételeknek – írja az Adózóna. Ilyen feltétel például az, hogy családi kedvezménnyel nem kíván élni a magánszemély, nem számol el tételes költségelszámolással költséget (kivéve 10 százalék költséghányadot).

Ilyen bevallási nyilatkozatot január 31-ig lehet tenni.

A magánszemély nem kap semmiféle értesítést az adóhivataltól, ha a május 20-ig megállapított adó egyezik a munkáltató által levont adóelőlegekkel.

Második lépésben a 2016. évi jövedelmek bevallására megszűnik a söralátét (adónyilatkozat) és az egyszerűsített bevallás választásának lehetősége (ezeket váltja fel az előzőekben ismertetett bevallási nyilatkozat).

Hogy pontosan milyen határidők vannak a folyamatban, és hogy pontosan milyen feltételek vannak, az Adózóna cikkében olvashatók.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.