A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kehi soron kívüli vizsgálatát rendelte el a hazai útépítésekkel kapcsolatban. Lázár szavai szerint az OLAF néhány vizsgálata alapján kételyek merültek fel a Közgépet és más cégeket is érintő beruházásokkal kapcsolatban, ezért tisztázni kell a helyzetet. A Közgép korábban közölte: az EU csalás elleni hivatalának értesítőjében nem írtak a céggel kapcsolatos szabálytalanságokról.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) soron kívüli vizsgálatát rendelte el a Miniszterelnökséget vezető miniszter hazai útépítésekkel kapcsolatban az európai csalás elleni hivatal (OLAF) felvetései nyomán.
Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az OLAF néhány vizsgálata alapján kételyek merültek fel a Közgépet és más cégeket is érintő beruházásokkal kapcsolatban, ezért tisztázni kell a helyzetet.
Jelezte: az uniós hivatal eljárásában nincs semmi rendkívüli, a kormány áll a szervezet rendelkezésére.
A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép szerdán közölte: nem szerepelt a Közgép szabálytalanságára vonatkozó megállapítás abban az értesítésben, melyet az EU csalás elleni hivatala küldött a 2010-ben indított vizsgálat lezárásáról.
A Népszabadság brüsszeli forrásokra hivatkozva írt arról, hogy az OLAF pénzügyi szabálytalanságokat talált a Közgép projektjeinél, és ezért az Európai Bizottság arra készül, hogy visszakérje a pénzeket.