Az Orangeways köreiből hirtelen kipattant cég szállíthatja a budai Várba az utasokat.
Húszmilliárd forintos megbízást söpört be az Orangeways Hungária Kft., amely elnyerte a budapesti midibusztendert. A Budapesti Közlekedési Központtal kötött szerződés értelmében ez a mikrovállalkozás üzemeltetheti Budapesten a Várba tartó, és egyes budai járatokat, így hatvan új midibuszt állíthat forgalomba.
A cég elődje az Ormódi-Fitos Kft., amely 2013-ban alig több mint egymillió forintos árbevételt ért el, de 2014 végén is csak ötmilliót könyvelt el. A cég tulajdonosaihoz 2014 végén csatlakozott Kovács Miklósné, az Orangeways–Magyarország Közlekedési Megoldások Zrt. akkori vezérigazgatója. Kovácsné belépésének napján keresztelték át a korábban oktatási tevékenységet végző céget Orangeways Hungáriává, amely felvette a tevékenységei közé a szárazföldi személyszállítást.
Az Index még januárban írta meg, hogy a midibusztenderen az Orangeways Magyarország a felszámolási problémái miatt éveken keresztül nem vehetett részt, a 2010-es győzelmét kirívóan alacsony ajánlati árra hivatkozva megsemmisítette az akkor még Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) néven futó közlekedési cég, idén pedig a referencia nélküli cég mögé a kezességet egy állami cég, a Gemenc Volán adta.
Az Orangeways Hungária ajánlata a Közbeszerzési Értesítő ma megjelent adatai alapján viszont nem volt alacsony, a szerződés becsült értékét ugyanis 18 milliárd forintban határozta meg a kiíró, végül pedig 19,684 milliárd forintban sikerült megegyezniük a feleknek.