Vállalkozás hvg.hu 2015. május. 28. 09:53

Durván betett a Magyar Nemzetnek az Orbán–Simicska-konfliktus

Az eladási adatokból kiderül, a Magyar Nemzet értékesítése még soha nem csökkent ilyen mértékben, mint most.

2008 óta egyszer sem csökkent úgy a Magyar Nemzet értékesítése, mint idén az első negyedévben – írja az Mfor.hu.

A lap azt írja, a vásárlók egyre inkább elfordulnak Simicska Lajos lapjától, a Magyar Nemzettől, a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség friss adatai szerint ugyanis az első negyedévben napi átlagban értékesített 33 129 példány 6,3 százalékkal marad el az előző negyedévi átlagtól, az egy évvel korábbi szintet pedig 12,3 százalékkal múlja alul.

A lap rámutat, ez azért meglepő, mert a korábbi években a Magyar Nemzet viszonylag jól tudta tartani magát, más lapokhoz képest jóval kevésbé csökkent a vásárlói száma, a 2008 óta jegyzett adatok szerint ilyen mértékű csökkenésre még nem volt példa.

A Népszabadság és a Népszava értékesítése negyedéves bázison 2,3, illetve 3,6 százalékot csökkent, és mindkét lap esetében 7,7 százalékos az elmaradás az előző évi teljesítményhez képest, ami jóval kisebb, mint a Magyar Nemzet csökkenése.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.