Eladhatja magyar gyárát a Triumph, kirúgások is jöhetnek
Csökkenti hazai gyártókapacitását, dolgozóktól válhat meg és a magyar telephely eladását is mérlegeli a Triumph fehérneműgyártó cég.
A Triumph első lépésként a dunaújvárosi gyár kapacitásának csökkentését tervezi augusztus végéig, amely 170 főt érint majd a jelenlegi 412 alkalmazottból - közölte a cég. Továbbá a gyártó kapacitásának csökkentése miatt a cég dunaújvárosi gyárának, a Body Fashion Magyarország Kft.-nek eladási lehetőségét is mérlegelik.
A felsőőri gyár, ahol 210 alkalmazottat foglalkoztatnak, 2015 végén állítja le a termelést és további személyi leépítéseket terveznek a cég bécsújhelyi, azaz wiener Neustadti telephelyén is, a cég képviselői azonban pontos számokat még nem közöltek.
A gyártó közleménye szerint a döntés többek között a cég beszállítói és gyártó kapacitásának optimalizálását célzó új vállalati stratégia része. Eszerint a vállalat célja, hogy gyártó kapacitásának versenyképességét megőrizze, erre azonban a fontosabb európai piacokon jelenleg tapasztalható ár és költségszint növekedés, és az árfolyam kockázat kiemelten negatív hatással van.
Az ausztriai, németországi és magyarországi helyi forgalmazókkal való közös munkán nem kívánnak változtatni. A cég a következő napokban az érintett munkavállalók érdekében fokozottabban együttműködést ígért iparági partnereivel.
Ausztriában elsősorban a szintén a cégcsoporthoz tartozó Sloggi márkára és annak fejlesztésére fognak koncentrálni, a márka előgyártási folyamatai Bécsújhelyen zajlanak továbbra is.
Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök a felsőőri elbocsátások érintetteinek segítésére egy legalább kétszázezer euró értékű munkaerőalap létrehozását jelentette be. Felsőőr polgármesterének elmondása szerint nem értesítették előre a tervezett lépésről. Azt mondta, a bezárás komoly munkaerő.piaci nehézséget jelent majd a városnak, ő maga kiáll az érintett dolgozók védelméért.
Bécsújhely polgármestere a jövő hét elején folytat megbeszéléseket az átalakítás időtervéről és menetéről.
A német cég, a világ egyik legnagyobb fehérnemű gyártója 2010-ben zárta be a stájerországi Hartbergben működő üzemét, ahol 300 dolgozót foglalkoztatott. 2013-ban a burgenlandi Felsőpulyán, azaz Oberpullendorfban és az alsó-ausztriai Aspangban zárt be gyárakat, így szüntetve meg 350 munkahelyet.
Az 1886-ban Németországban alapított cégnek jelenleg 49 leányvállalata van és 120 országban van jelen. A Triumph International 2013-ban 33 ezer munkavállalóval 1,8 milliárd eurós forgalmat bonyolított.
A Triumph magyarországi leányvállalata 1989 óta van jelen a hazai piacon, termékeit 24 saját és franchise márkaboltban és több mint 300 viszonteladó partneren keresztül értékesíti.