A globális ruhaipar, benne olyan kikerülhetetlen világmárkák, mint a H&M, a Zara, a Mango vagy a Tesco sajátmárkája, az F&F beszállítóinak gyáraiban dolgozó munkások (80 százalékban nők) többsége nem keres napi 6 eurónál többet. A legnagyobb ruhagyártó országokban (Kína, India, Banglades, Kambodzsa, Srí Lanka, Indonézia, Malajzia) államilag megszabott minimálbér meg sem közelíti a szakszervezeteket és munkajogi aktivistákat tömörítő világszervezet, az Asia Floor Wage Alliance által 2013-ban kikalkulált létminimumot – derül ki az Asia Floor Wage Alliance és az európai Clean Clothes Campaign kutatásából, amit a Tudatos Vásárló portál ismertet. A legrosszabb a helyzet Bangladesben és Srí Lankán, ahol a minimálbér a létminimum összegének mindössze 19 százaléka, de ez az arány a „legjobban” teljesítő Malájziában is csak 54%. Ráadásul a két szám közti különbség az Asia Floor Wage Alliance 2013-as adatai szerint egyre csak nő.

A ruhaipari óriások évtizedek óta hitegetnek mindenkit: a munkásoknak ígérik, hogy bérük egyszer csak eléri majd a létminimumot, de előbb ki kell dolgozni ennek hátterét, hogy közben a cégeket se érje veszteség. A szereplők egymásra mutogatnak: a cégóriások szerint a beszállítóikon és a helyi kormányzati akaraton múlik, hogy a munkások bére megüsse a megfelelő szintet. A beszállítók viszont azt mondják, nem emelhetik a béreket, mert árat nem emelhetnek, s így elveszne a nyereség. A kormányok azzal érvelnek, megemelnék a kötelező minimálbért, a cégek fognák magukat, és más, „kedvezőbb” feltételeket nyújtó országokban gyártatnák le termékeiket. A gyártó országok egymással versenyeznek a „kedvező feltételek” biztosításában: korlátozzák vagy ellehetetlenítik a szakszervezetek működését, alacsonyan tartják a minimálbért, amit véletlenül sem igazítanak az inflációhoz. Ezzel máris legalizálják a szégyentelenül alacsony béreket.

A cégek a vásárlókat eközben biztosítják arról, hogy ruháik etikus módon készülnek, aggodalomra semmi ok, minden tőlük telhetőt elkövetnek a munkások jólétéért. A valóság mindenközben az, hogy a létminimum alatt élők a mindennapos túlórázások miatt kimerültek, nem jutnak elég élelemhez, egészségügyi ellátáshoz, nem védi őket szociális háló, nem járathatják iskolába gyerekeiket, nyomorúságos körülmények között élnek. Alultáplált asszonyok Banglades gyáraiban, tömeges ájulások a kambodzsai ruhaüzemekben, tüntetések Ázsia-szerte – néha a nyugati vásárlókhoz is eljutnak a hírek, a témáról valóságshow készül, ám a rendszer nem változik.

További részleteket itt lehet olvasni.