Vállalkozás hvg.hu 2015. január. 06. 09:40

Index: Kivégeznék az italnagykereket

Először ugyan úgy volt, hogy csak egy technikai hiba miatt tűnhet úgy, hogy a kormány ki akar szorítani több mint száz kisvállalkozót az italpiacról, a Miniszterelnökség irányából viszont nagyon egyértelműnek tűnik az erre való szándék az Index szerint. Januárban ugyanis kisebb meglepetésre életbe lépett a kicsiket ellehetetlenítő rendszer.

Kegyetlen meglepetést tartogatott a kormány 2015 elejére az italnagykereskedőknek – írja az Index. Az előzetes ígéretek ellenére január 1-jén ugyanis életbe lépett az az adószabály, amely 150-170 alkohollal foglalkozó nagykereskedőt lehetetlenítene el. Emellett még több olyan kis, zömmel családi termelőt, akik eddig ezeken a cégeken keresztül juttatták el a piacra az áruikat. A lap szerint 5-6 nagykereskedő maradhat meg.

Először úgy tűnt, hiba történt: a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke, Gulyás Gergely amikor meglátta a Miniszterelnökség eredeti, kereskedőket ellehetetlenítő javaslatát, módosítót adott be a bizottság nevében. Állítása szerint nem lehet cél az ital-nagykereskedelem felforgatása, a kisvállalkozók tönkretétele, a piac leszűkítése. Jobbító szándékú javaslatát viszont a kormánypárti többség végül lesöpörte az asztalról, az adótörvényt az eredetiek szerint fogadták el. Gulyás szerint ugyanakkor csak technikai hiba történt, jobbító módosítóját csak azért nem fogadták el, mert azzal formai problémák voltak.

Az ital-nagykereskedők meg is nyugodtak, mivel Gulyásék beadták a helyzetet rendező módosítót, majd az Országgyűlés arra rá is bólintott. Azt már a kereskedők is csak tavaly év végén, a törvény kihirdetésekor vették észre, hogy valami mégsem stimmel. A sávos, mindenki számára megnyugtató javaslat 2016. január 1-jén, egy év múlva lép hatályba. A mostani évre így a korábban elfogadott szabály él, így mindenkinek az árbevételtől függetlenül le kell tennie a 150 milliós jövedéki biztosítékot. A kisebbek erre várhatóan nem lesznek képesekek, így elvéreznek.

A dolog már csak azért is furcsa, mivel az Index szerint a a törvényalkotási bizottsághoz elküldött eredeti verzióban még szerepelt az egységes 150 milliós, 2015 januári hatályba léptetésének az eltörlése, a sávos rendszer is 2015-ben indult volna, nem 2016-ban. Mire azonban a parlament elé került szavazásra az anyag, ezt a néhány kicsi, de fontos elemet valakik valahol átírták. Gulyás szerint a gyakorlat szerint az összegző módosítót az előterjesztő készíti, ez pedig ez esetben a Miniszterelnökség volt.

További részleteket itt lehet olvasni.

 

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.