Az amerikai nagykövetség ügyvivő helyettese is zsűrizett egy pécsi startup eseményen és amellett, hogy méltatta a vállalkozói életformát, a korrupció problematikáját is beleszőtte beszédébe.
Harmadik alkalommal rendezték meg a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a Simonyi Vállalkozásfejlesztési Központ 5LET OUTLET versenyét és a Simonyi Nemzetköziesedési Üzleti Terv Versenyt, amely során ígéretes startup kezdeményezések és a nemzetközi növekedés potenciálját magukban hordozó cégek vetélkedtek. Az eseményen részt vett Robert Riley, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivő-helyettese és Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke is.
Az esemény megnyitóján Robert Riley kifejtette, hogy a sikeres vállalkozó számára ugyanazok a képességek fontosak, mint a világméretű konfliktusok kezelése terén: erkölcsi tartás, kreativitás, kitartás. A vállalkozók fontos szerepet töltenek be a helyi közösségekben is, nem csupán saját, hanem környezetük életét is javítják, mondta az ügyvivő-helyettes, hozzátéve, hogy az Egyesült Államokban az nem számít bűnnek, ha valaki sok pénzt keres, az azonban igen, ha mindezt korrupció révén teszi, ezzel ugyanis kioltja a kreativitást és az egész társadalom életkörülményeit rontja.
Az ötletversenyen tizenhárom, a pécsi közgáz hallgatói által kidolgozott koncepciót neveztek; a mezőnyben többek között online alkalmazások, vállalat-menedzsment eszközök és speciális célcsoportok figyelmére igényt tartó kereskedelmi projektek szerepeltek. Az első díjat az online üzletfejlesztést és brandépítést megújító Typopatrol hozta el.
Az üzleti terv versenyen az előzetes szűrés után kilenc olyan működő vállalkozás vett részt, amelyek nemzetközi növekedési potenciált hordoznak magukban. Az amerikai és magyar üzletemberekből álló zsűri a minőségi kesztyűket előállító Szom-Hor Kft. üzleti tervét ítélte a legeredményesebbnek. A cég az elmúlt évben 100.000 pár kesztyűt gyártott, idén pedig már új piacok szerzését tűzte ki célul. Termékeikkel igyekeznek széles érdeklődési körű embereket megszólítani termékeivel, mindezt azonban a manufakturális kesztyűgyártással, vagyis kis szériás, egyedi és különleges bőrkesztyűk elkészítésével.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!