Vállalkozás hvg.hu 2014. november. 19. 02:44

Ha a MÁV most venne elővárosi vonatokat, így néznének ki

A tűzpiros dízel Desirókat nem kell ugyan bemutatni idehaza, de a főként a budapesti elővárosi forgalomba besorolt motorvonatok hiába sorolhatók ma is a hazai járműállomány modernebbjei közé, a konstrukció felett valójában kicsit eljárt az idő. Nem, nem nálunk, Ausztriában.

Az osztrák közlekedésügyi miniszter, az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) vezérigazgatója és a Siemens Mobility divízió vezetője bemutatta Ausztria új, regionális közlekedésre tervezett, többkocsis Desiro szerelvényeit. Az ÖBB összesen 101 vonatot rendelt a Siemenstől, melyek 2015 végétől, Bécs környékén, Alsó- és Felső-Ausztriában, valamint Stájerországban állank majd szolgálatba.

Az új Siemens vonatok három kocsis, teljesen elektromos szerelvények. Komfortos, kéztámasszal ellátott, állítható háttámlájú ülések szolgálják az utasok kényelmét, a regionális változatban összesen kétszázötvenkilenc. A szerelvények alacsonypadlós kialakításúak, a belső, LED-megvilágítás, illetve az információs táblák pedig az ülések dőlésszögéhez igazíthatóak. Mindemellett konnektorokat, sötétítőket és kiegészítő táblákat is terveztek a belső kialakítás során. A szerelvények maximálisan 160 km/h sebességre képesek.

Belülnézet
Siemens

A vontatási rendszert magas hatékonyság jellemzi. Az elektrodinamikus, regeneratív fékek, a vontatási rendszerben képződő hő felhasználása, az olajmentes kompresszorok és az energiatakarékos, LED-es világítótestek mind a gazdaságos működést segítik elő. Az utasteret mindemellett szén-dioxid-szenzorok is figyelik, leszabályozva az adott esetben túlműködő légkondicionáló rendszereket, anélkül természetesen, hogy az utasok komfortérzetét a legkisebb mértékben is csorbítanák. 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.