2014. november. 18. 14:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. november. 18. 14:18 Vállalkozás

Lépett egyet előre a vasárnapi zárva tartás

A kijelölt parlamenti, gazdasági bizottsági olyan döntést hozott, hogy az Országgyűlés vegye tárgysorozatba a vasárnapi nyitva tartást korlátozó javaslatot.

A parlament gazdasági bizottsága keddi ülésén 8 igen, 1 nem és 3 tartózkodás mellett támogatta, hogy az Országgyűlés vegye tárgysorozatba az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó, a KDNP-s képviselők által megfogalmazott törvényjavaslatotírja a Napi.hu.

Az előterjesztők nevében Aradszki András (KDNP) kifejtette: az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását, azt, hogy csak a családi vállalkozásokban működtetett, 400 négyzetméter alatti, és a tulajdonos, mint eladó által nyitva tartott kisboltok lehetnének nyitva vasárnap és ünnepnapokon, a kereskedelemben dolgozó munkavállalók jelentős része támogatja, a szakszervezetekkel is egyeztettek a kérdésről. Megjegyezte, hogy Ausztriában, Franciaországban és Németországban is zárva tartanak az üzletek vasárnap.

Rogán Antal, a bizottság elnöke, a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a Fidesz frakciója még nem tekintette át érdemben a javaslatot, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja két héten belül alakítja ki a véleményét.