2014. október. 31. 05:27 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 31. 08:30 Vállalkozás

Terjeszkedik az állami pályázatíró, készül a dömpingre

A jelenlegi 45-ről december végéig 64 tagúra bővül a Széchenyi Programiroda, az állami pályázatírást lebonyolító nonprofit szervezet hálózata – írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

Fejlesztéspolitikai mérföldkő a 2014–2020-as európai uniós ciklus első forráskereteinek november 10-i megnyitása, de nem ez a 120 milliárd forint értékű kilenc pályázat határozza meg az évtized végéig tartó időszakot, a legtöbb érdeklődő a következő év első hónapjaira várható – mondta a lapnak Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda vezetője.   

A nonprofit szervezet 2012 óta működik a Miniszterelnökség háttérintézményeként. A lap szerint Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár korábban azt mondta, a programiroda hálózatát és szakemberállományát bővíteni fogják, hogy ne legyenek fennakadások az uniós forrásokhoz kapcsolódó pályázati tanácsadás terén. 

Schultz Gábor ezzel kapcsolatban hozzátette, a fővároson kívül jelen vannak vidéken a megyeszékhelyeken, több megyei jogú városban és ügyeleti rendszerben kisebb városokban is. Az irodák száma jelenleg 45, de 64-re bővül, 438 munkatársuk közül pedig 153 foglalkozik célzottan pályázati tanácsadással.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.