2014. augusztus. 19. 06:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 19. 08:39 Vállalkozás

Cégek tucatjai vinnék a megszűnő Nokia-gyár dolgozóit

Több mint ötven vállalat jelentkezett arra az állásbörzére, amelyet a helyi szakszervezet szervez szeptember második hetére. A gyár 1829 dolgozóját három lépcsőben építik le.

Több tucat cég jelentkezett a Nokia Komáromban megszűnő gyárának dolgozóiért – írta a keddi Népszabadság.

László Zoltán, a komáromi Nokia-gyár vasas-szakszervezeti alapszervezetének vezetője megerősítette, hogy több mint ötven vállalat jelentkezett arra az állásbörzére, amelyet a helyi szakszervezet szervez szeptember második hetére.

A szakszervezeti vezető jelezte: van olyan cég, amely 400 dolgozót venne fel, ha elfogadják az általuk kínált feltételeket.

Cégneveket nem közölve annyit mondott: a legnagyobb igényeket autóipari és elektronikai profilú vállalkozások fogalmazták meg.

A lap emlékeztet arra, hogy a Nokia felvásárlásával a Microsofthoz kerülő üzemből 1829 ember – köztük 680 szlovák állampolgár – elbocsátását jelentették be július 17-én. A háromlépcsős leépítés szeptemberben kezdődik és novemberben zárul.