2014. július. 28. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 28. 13:16 Vállalkozás

Járműgyártó tenyerébe csapott a kormány

A Schwarzmüller Járműgyártó és Kereskedelmi Kft. 21 éve működő dunaharaszti gyárában jelenleg 540-en dolgoznak, tavaly 24 milliárd forint árbevételt értek el, az idén az első félévben a társaság árbevétele 18 milliárd forintot tett ki. Most stratégiai megállapodást kötöttek a kormánnyal.

Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és a Schwarzmüller Járműgyártó Kereskedelmi Kft. hétfőn, a dokumentumot Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Bundschuh Nándor, a cég ügyvezető igazgatója írta alá. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az autóipar világpiaci növekedése biztos alapot ad a magyar gazdaság tartós növekedési pályájához. 

Kifejtette: a magyar járműiparnak fontos szerepe van a nemzetgazdaság teljesítményében, a magyar autóiparban jelenleg 712 vállalat 126 ezer 900 embert foglalkoztat, ami 14 ezer 900-zal több, mint tavaly hasonló időszakban. Múlt évben a magyar járműgyártásban 18,3 milliárd euró termelési értéket állítottak elő, ez az idén májusig 9,1 milliárd eurót tett ki, gyakorlatilag egy hónappal korábban elérte a tavalyi teljesítmény felét, ami mutatja, hogy a járműgyártás az idén is tovább növekszik Magyarországon – tette hozzá.

Wolfgang Waldner osztrák nagykövet kiemelte: ezúttal a magyar kormány a harmadik osztrák vállalattal köt stratégiai megállapodást, szerinte ez mutatja, hogy az osztrák cégek a jövőben is számolnak a magyar piacban rejlő lehetőségekkel.

Bundschuh  Nándor elmondta, hogy a magyar eredmények jók a Schwarzmüller érdekeltségek között, az első félévben 50 százalékkal növelték az árbevételt az előző év azonos időszakához képest. A Schwarzmüller Járműgyártó és Kereskedelmi Kft. 21 éve működő dunaharaszti gyárában jelenleg 540-en dolgoznak, tavaly 24 milliárd forint árbevételt értek el, az idén az első félévben a társaság árbevétele 18 milliárd forintot tett ki.

 

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.