Vállalkozás hvg.hu 2014. július. 15. 10:52

Óriási csalás a fizetős Facebook, ráadásul Cynknek hívják

Angelina Jolie-val beszélhet az, aki 50 dollárt fizet egy nem létező cégnek.

A Cynk Technologies nevű cég részvénye 16 nap alatt 25 ezer százalékkal emelkedett a New York-i tőzsdén. A probléma az, hogy a cég mögött nem áll valós teljesítmény, nincsenek alkalmazottai, bevétele, az egész egy óriási internetes csalás.

Az IntroBiz.com honlapjuk leírása szerint a közösségi médiában üzletelnek. Főtevékenységük, hogy „kapcsolatokat” adnak és vesznek – pl. hírességekkel, üzletemberekkel, szakemberekkel. Például Angelina Jolie-val vagy Bill Gates-el beszélhet az, aki 50 dollárt fizet a cégnek. Vagyis ez alapján egy fizetős Facebooknak tűnnek.

A bombát a Business Insider robbantotta ki, amikor rászállt a cég alapítójára, John Kueberre. Ő 2008-ban alapította a Cynket, most a Tiger Oak Media ügyvezetője, ami helyi pletykalapokat ad ki Nevadában. Kueber a lapnak először ködösített, azt mondta, hogy már semmilyen kapcsolata a Cynkkel, ám erről kiderült, hogy hazugság, mire Kueber törölte a Facebook profilját.

A céggel kapcsolatban ugyanakkor számos kérdés még megválaszolatlan, az ügy tovább zajlik. Nem tiszta például, hogy miként sikerült a részvényeket manipulálniuk. Az biztos, hogy a tőzsdei felügyeletet úgy játszották ki, hogy egy olyan űrlapon adták le a regisztrációjukat, amelyet a külföldi cégek szoktak kitölteni, a kontaktcím pedig belizei. A lap munkatársa leutazott a közép-amerikai paradicsomba, és azt találta, hogy egy zavaros luxusingatlan-fejlesztés is a Cynkhez, illetve tulajdonosaihoz köthető.

(Via Business Insider)

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.