Vállalkozás hvg.hu 2014. június. 27. 10:06

Mégse módosítják úgy az áfatörvényt

Meggondolták magukat a folyamatos teljesítésű ügyleteknél, mégsem lesz változás.

Az Országgyűlés a napokban fogadta el az áfa-törvény 58. §-át módosító rendelkezését. Ez alapján a jogalkotó nem kívánt változtatni a korábban már jól bejáratott gyakorlaton mely alapján: termék értékesítése vagy szolgáltatás nyújtása esetében ha a felek részlet fizetésben vagy határozott időre szóló elszámolásban állapodnak meg akkor a számlázás szerinti teljesítési időpont marad a fizetés esedékessége, azaz a fizetési határidő.

Kapcsolódó cikkünk: Ismét módosítják az áfatörvényt

Nem csak a versenypiac, hanem az állami és önkormányzati szféra ingatlan-bérbeadással foglalkozó cégei és több mint 10 ezer bérlője is „fellélegezhet” a törvénymódosítás értelmében - fogalmaz az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület és a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének közleménye.

Mint ismeretes, eredetileg az áfa-törvény (2007. évi CXXVII. 58.§.) 2014. július 1-jével módosult volna. A módosítás értelmében folyamatos (időszakos elszámolású) szolgáltatások esetén az áfa-törvény szerinti teljesítési időpont az elszámolással érintett időszak utolsó napja lett volna és nem a fizetési határidő napja.

Ha szeretne további érdekes híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.