2014. május. 20. 10:10 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 21. 12:54 Vállalkozás

Majdnem 11 milliárdos a TV2 tavalyi vesztesége

Csökkentette veszteségét tavaly a TV2 csoport, de a vállalat így is nagyjából 3 milliárdos mínuszban zárta a tavalyi évet. A cég mérleg szerinti vesztesége mintegy négymilliárd forinttal romlott 2013-ban, meghaladva a 10,8 milliárd forintot.

A TV2 árbevétele 13,6 százalékkal növekedett tavaly, amit ráadásul a 6 százalékkal csökkenő televíziós reklámpiacon ért el - írta közleményében a médiavállalat. A társaság eredménykimutatásából kiderül, hogy a cég mérleg szerinti vesztesége mintegy négymilliárd forinttal romlott 2013-ban, meghaladva a 10,8 milliárd forintot.

A csoport a közlemény szerint a tartalominvesztíciós stratégiájának megfelelően jelentősen, 8,5 százalékkal növelte a saját gyártásra, 16 százalékkal pedig a filmberuházásokra fordított befektetéseit. A korábbi évhez viszonyítva a TV2 11 százalékkal többet fordított személyi kiadásokra, valamint 237-ről 262 főre növelte foglalkoztatottjainak számát.

A társaság 6,8 milliárd forint értékben írt le a korábbi évek veszteségeit nagy mértékben növelő filmcsomagjából, ezzel egyrészt felszabadítva forrásokat a helyi gyártásra, másrészt javítva megmaradó filmcsomagjának minőségét.

A könyveléstechnikai filmcsomag-értékvesztést leszámítva operatív működésének eredményeként a televíziós társaság 3,4 milliárd forintról 3,1 milliárdra csökkentette veszteségét. A tavaly év végén új, teljes mértékben magyar tulajdonba került TV2 2012-ben elindított, majd 2013-ban sikeresen folytatott stratégiájának eredménye 2014-re beérett - fogalmazott a közlemény.

"A tulajdonosváltást követően azt kértük, hogy a piac három területen mérje meg a TV2 csoport teljesítményét: nézettségi eredményeink tükrében, hírműsoraink kiegyensúlyozottságában és az üzleti eredményességben" - mondta Simon Zsolt a TV2 csoport vezérigazgatója, társtulajdonosa.

"Az üzleti mutatóink egyértelműen pozitív tendenciát mutatnak, a hírműsoraink kiegyensúlyozottságát azóta számos elemzés bizonyította, a TV2 pedig január óta folyamatosan piacvezető a 18-59-es célcsoportban, teljes napon" – tette hozzá.