A keleti nyitás jegyében épp most indulhatnak meg a magyar exportcikkek Kínába, azonban az Export Kooperáció szakértői szerint van ok az aggodalomra.
Szakértők egybehangzó állítása szerint ugyan megéri Kínába exportálni, de kifejezetten kockázatos is. A problémák között elsősorban a kulturális és finanszírozási nehézségeket említik, amelyekkel a magyar exportőrök szembe találhatják magukat. A mostanság Kínába készülőknek érdemes nagyon óvatosnak lenniük.
Az Export Kooperáció tag Coface legfrissebb elemzése szerint a lassuló kínai gazdaság az ország külső és belső gazdasági folyamatain is meglátszik. Míg tavaly 7,7 százalékkal növekedett a kínai gazdaság, addig idén „már csak” 7,5 százalékot várnak, ráadásul a világ vezető gazdasági intézetei sem számítanak 7,5 százalékosnál nagyobb bővülésre. Az elemzés szerint a cégeknél felhalmozódó hatalmas méretű adósságállomány is rontja az összképet, de fokozódik az inflációs nyomás is az országban. „Részben ezek miatt is egyre több szektorban, egyre komolyabb kockázatokat látunk Kínában” – emeli ki Kárpáti Gábor, a Coface országos igazgatója.
Mindezek ellenére is sokszor előfordul, hogy egyes magyar cégek az esetleges rossz kondíciók és a számukra előnytelen feltételek ellenére is belemennek ügyletekbe, szerződésekbe. „Ez a kezdetekben elfogadható, azonban a külpiacra lépés egy költséges és emiatt kockázatos stratégiai döntés” – hangsúlyozza Gyurácz Németh Iván, az M27 ABSOLVO partnere, az Export Kooperáció tagja. Ezen kockázatok felmérése, kiküszöbölése a megfelelő célországok és célszegmensek vizsgálatával érhető el. „A piacra lépést mindig meg kell, hogy előzze az adott szektorra, iparágra vonatkozó felmérés, piacelemzés, különben nagy meglepetések és kudarcok érhetik a magyar vállalkozókat külföldön, adott esetben Kínában is” – figyelmeztet Gyurácz Németh Iván.
Ugyanakkor Kárpáti szerint a magyar export esélyeket növeli, hogy a kínai vezetés saját exportja rovására pörgetné fel a belső keresletet, így az óriási kiskereskedelmi piacaikon többek között a magyar élelmiszergyártóknak is komoly szerep juthat. Ezt támasztja alá az az áprilisi kormánybejelentés is, hogy mivel megkaptuk az engedélyt a fagyaszott sertés-, liba- és kacsahús szállítására, jelentősen növekedhet a Kínába irányuló magyar élelmiszerexport. Más területeken azonban kevesebb babér teremhet a magyar exportőröknek Kínában. Az ázsiai ország fémiparában és építőiparában látnak magas kockázatokat a szakértők, míg az elektronikai, textil-, fa- és papír-, valamint energiaiparban közepes szintű kockázatok rejlenek.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.