2014. március. 25. 18:17 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 25. 19:03 Vállalkozás

Megveszi az MVM az egész Főgázt, kiszáll a főváros

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. megveszi a Főgáznak a főváros tulajdonában álló 50 százalék + 1 darab A sorozatú részvénycsomagját, illetve 1 darab B sorozatú részvényét is július 31-ig - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg kedden.

A kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert a szükséges egyeztetések lefolytatására, úgy, hogy a tárgyalások alatt az MVM Zrt. a Főgáz Zrt.-ben való kisebbségi részesedése megszerzése során alkalmazott értékelési módszert tekintsék irányadónak a vételár meghatározásakor. Ugyancsak a nemzeti fejlesztési miniszter feladata biztosítani a tranzakcióhoz szükséges tőkeemelést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő útján.

Az MVM decemberben írta alá a Főgáz Zrt. addig német tulajdonban lévő 49,83 százalékos részvénypakettjének megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést. A főpolgármesteri hivatal hétfői meghívója szerint a Fővárosi Önkormányzat szerdán, zárt ülésen tárgyalja a német RWE és az MVM közötti megállapodások elfogadására tett javaslatot.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.