Vállalkozás hvg.hu 2014. március. 18. 14:33

Vigyázzon! Áfacsaló lehet úgy, hogy nem is tud róla

Az adócsalás veszélye leselkedik jóhiszemű vállalkozásokra is, ha nem elég körültekintőek. Az általános forgalmi adó rendszerének sajátosságait ugyanis ki lehet használni úgy, hogy néhány mit sem sejtő cég egyszer csak az áfacsalás vádjával kerül szembe. Az Adózóna megmutatja, hogy lehet kivédeni az ilyen helyzeteket.

Egyre gyakoribb egy olyan – az általános forgalmi adó rendszerének sajátosságait kihasználó – adóelkerülési metódus, melynek könnyen eshetnek áldozatul jóhiszemű, de nem kellően körültekintő vállalkozások is. Ez pedig az utóbbiakra nézve azzal a kellemetlen következménnyel járhat, hogy az adóhatóság náluk állapítja meg az adócsalás jogkövetkezményeit.

Az adóhatósági gyakorlatra egyre inkább jellemző, hogy az adóellenőrzések során a számlázási láncolatban részt vevő adózók személyi, tárgyi feltételeire fókuszál, hiszen ezek a körülmények akár hosszabb idő távlatából is könnyen megállapíthatóak – írja az Adózóna. E feltételek létrehozása vagy akár színlelése is jelentős költséget jelent az adójogi visszaélés szervezői számára, mely ráfordítás nyilván csökkenti az adócsalás révén elérhető adóelőnyt. Éppen ezek miatt törekszenek az említett szervezők olyan, ténylegesen és törvényesen működő társaságokat bevonni az adóelkerülésbe, melyek rendelkeznek megfelelő infrastruktúrával, személyi állománnyal, adózási múlttal, így sokkal meggyőzőbben jelenhetnek meg egy esetleges adóvizsgálat előtt is, csökkentve ezáltal a lebukás kockázatát.

Az említett adócsalásba történő bevonás veszélye leginkább a hosszabb ideje működő, infrastruktúrával rendelkező kereskedő cégeket, logisztikai vállalkozásokat fenyegeti. A konstrukció lényege, hogy a beszervezett jóhiszemű társaság vállalja magára a közösségen belüli adómentes értékesítések, és az ezekkel járó adó visszaigénylés kockázatát. Ezt nagyon gyakran a visszaélés szervezői úgy érik el, hogy a beszervezett társaság számára szűk árrést biztosítanak, amiért annak lényegében semmit nem kell tennie, hiszen a szervezők nem csak a leendő belföldi beszállító partnerével ismertetik össze, de jellemző módon, tálcán kínálják azon közösségi vevőt(ket) is, amelyik (amelyek) majd meg fogja (fogják) vásárolni az utóbbi vállalkozástól beszerzett termékeket.

További részleteket itt lehet olvasni.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.