Vállalkozás hvg.hu 2014. március. 14. 04:10

Ez a 3 legmenőbb kisvállalkozás Amerikában

Egy amerikai üzleti magazin által összeállított listából kiválasztottuk azt a hármat, amelyek szerintünk Magyarországon is sikeresek lehetnek, ha megfelelően honosítják őket.

A Business Insider írta meg, hogy szerintük melyik a három legmenőbb kisvállalkozás az USA-ban. A lap igazából egy ötvenes listát készített, amiből mi válogattuk ki a szerintünk három legeredetibbet. Igyekeztünk olyan vállalkozási ötleteket bemutatni, amelyek Magyarországon is sikeresek lehetnek. Bár az amerikai piac hatalmas, és nem összemérhető a magyaréval, úgy véljük, hogy az alábbi specializált terméket vagy szolgáltatást nyújtó kisvállalkozások Magyarországon, pontosabban Budapesten is sikeresek lehetnek. Főként úgy, hogy célcsoportjuk az idelátogató külföldi turisták, és a gazdagabb magyarok.

A lap eredeti 50-es listájára azok az induló vállalkozások kerülhettek fel, amelyek New Yorkban, Bostonban, Detroitban, Washingtonban, Austinban, New Orleans-ban, Seattle-ban működnek. A cégek többsége az élelmiszeriparban, gasztronómiában, illetve a kereskedelemben tevékenykedik.

1. Mozgó kávéárus

Mozgó kávéárus

The Coffee Trike - ez a neve annak a friss vállalkozásnak, amely tavaly árasztotta el Boston utcáit. A képen egy gyönyörű tricikli látható, amelyet egy komplex kávézóvá alakítottak át. A tulajdonos Alessandro “San” Bellino, aki tavaly megnyert egy országos, amerikai baristaversenyt, és a hírnevét kihasználva indította el a kisvállalkozását. A kávékat minőségi pörkölt kávéból készítik a helyszínen. Egyelőre 10 mozgó egységgel indultak, és a kávékat kicsit drágábban adják, mint egy hagyományos kávézóban.

2. Kaviárbolt

Seattle Caviar Company

A Seattle Caviar Company nevű üzletben csak kaviárokat lehet vásárolni. A kisvállalkozás nemcsak viszonteladóként, hanem ismeretterjesztő központként is működik. Hetente egyszer ingyenes kóstolásokat és előadásokat tartanak a kaviárról.

3. Egy eredeti boutique hotel

Kennedy School

A Kennedy School nevű szálloda egy volt általános iskolában kezdte meg működését Portlandban. Az elit sulit még J.F. Kennedy amerikai elnök apja alapította, így a név eléggé ismert és izgalmas lehet sokaknak. Persze, a szálloda fő vonzereje a gyönyörű és hangulatos egykori iskolaépület, amelyben most 57 szoba, moziterem és 6 bárpult található, mellette pedig egy uszoda szolgálja a vendégek kényelmét.