Vállalkozás MTI 2014. február. 08. 17:49

Libération: Újság vagyunk, nem kocsma!

Internetes közösségi hírportállá alakítanák át a tulajdonosok a súlyos pénzügyi válságba került francia Libérationt. A szabad és harcos hangvételéről ismert baloldali napilap újságírói a hétvégi szám címlapján tiltakoznak a javaslat ellen.

"ÚJSÁG VAGYUNK" - ez az öles betűkkel megjelent szalagcím olvasható a Libération hétvégi számának címlapján. Alatta pedig kisbetűvel: "nem étterem, nem közösségi oldal, nem kulturális tér, nem tévéstúdió, nem kocsma, nem vállalkozói inkubátorház". 

Libération.fr

Először fordult elő a több mint negyven évvel ezelőtt alapított lap történetében, hogy nem egy szójátékra épülő, a politikai élettel szembeni kritikus hangvételű szalagcímmel jelent meg. Az újságírók a tulajdonosok által pénteken felvázolt tervek ellen tiltakoznak a címlapon. A részvényesek azt javasolják, hogy a Libération ezentúl ne nyomtatott újságként jelenjen meg, hanem alakuljon át egy olyan közösségi oldallá, amely fizetős tartalmakat készít videóra, tévére, internetes fórumokra. 

Az átalakítási terv nem az első akció a 290 főt foglalkoztató Libération megmentésére, miközben a teljes francia írott sajtó válságban van. A Jean-Paul Sartre filozófus és a lapot 2006-ig igazgató Serge July által 1973-ban alapított baloldali újságban sokáig egyáltalán nem voltak hirdetések és a lapnak pénzügyi részvényesei sem voltak. Alapításakor a Franciaországban és a világban elnyomottak harcának szócsöve kívánt lenni a lap. A negyvenéves évfordulót már mély válság övezte: a lapszám annak ellenére évek óta zuhanásszerűen csökken, hogy az újságot többször is feltőkésítették, a megjelenési formáját pedig átalakították. A tavaly év során több mint 15 százalékkal esett vissza a lapszám, amely novemberben a 100 ezres küszöb alá esett, 97 299 példányt adtak el belőle. Ez a legrosszabb adat az elmúlt 15 évben. 

A tulajdonosok a tervek szerint elköltöztetnék a jelenleg Párizs központjában található lap szerkesztőségét, és Philippe Starck sztárdizájner tervei alapján az épületet átalakítanák egy olyan közösségi térré, amely újságírók, művészek, írók, filozófusok, politikusok, forma- és divattervezők találkozóhelye lehetne. 

A Libération székhelye 1987 óta Párizs központi, harmadik kerületében, a République tér és a Marais negyed sarkán található. Az ötvenes években garázsként funkcionáló ötezer négyzetméter alapterületű épületet a Libération alakította át egy kilenc nagy részlegből álló modern sajtóházzá, amelyet a Colbert-Orco ingatlancégtől bérel évi 1 millió euróért (307 millió forintért). 

 A napilap legfőbb részvényesei, Bruno Ledoux és Edouard de Rothschild üzletemberek, valamint az olasz Ersel csoport azt szeretnék, ha a székházban egy tévéstúdió, egy rádiócsatorna, egy digitális hírszerkesztőség, valamint egy étterem és egy bár is működne ezentúl. Arról azonban egy szót sem ejtettek a pénteki tájékoztatón, hogy a nyomtatott lap szerkesztősége ezentúl hol működne, és hogy mennyibe kerülnének a szükséges átalakítások. 

 A hétvégi számban az újságírók azt írják, hogy "a tulajdonosok puccsot hajtottak végre a Libération történelme, csapata és értékei ellen", ezért hétfőre sztrájkot hirdetnek. Szerintük a projekt világos: "Ki akarják költöztetni a lapot, de megtartani a logót. Kihajítani az újságírókat, de pénzzé tenni a márkanevet". 

Az újságírók egyébként már csütörtökön is sztrájkoltak, ezért pénteken nem is jelent meg az újság. "Az elkövetkező hetek nehéznek ígérkeznek, de egységesek és eltökéltek maradunk" - írták az újságírók.  A baloldali elkötelezettségű és antikapitalista lap eddig arról volt híres, hogy szójátékokkal teli és karikatúrákkal, valamint komikus hatású fotókkal illusztrált írásokban, a mindenkori kormányt bírálta, beleértve a jelenlegi szocialista kormányzatot is. 

A lapot alapításától hét éven át az újságírók vezették, nem volt hierarchia a szerkesztőségben, minden döntést a munkatársak közgyűlése hozott meg többségi szavazással. A generációváltással azonban a lap olvasótábora és szerkesztői gárdája is megújult, sokan bírálták azért a lapot, hogy elvesztette régi harciasságát és a franciák valós problémáitól távol álló, a párizsi kaviárbaloldal érdekeit szolgáló lap lett.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.