Tordai Bence: Jövőről, jólétről és jóllétről, avagy 2026 hogyan lehet több, mint rendszerváltás? 

A politika tartalmi kiürülése miatt fogalmunk sincs arról, mit várhatunk közpolitikai szinten egy reménybeli kormányváltás után. Arról ugyan egyre erősödő társadalmi konszenzus van, hogy meg kell szabadulni a jelenlegi kormánypártoktól, de eközben nyoma sincs az értékalapú politikai alternatívának. Ráadásul úgy tűnik, hogy 2026-ban a világnézeti pártoknak nem nagyon osztanak lapot, és könnyen lehet, hogy a következő Országgyűlésben sem zöld, sem baloldali frakciók nem lesznek, legfeljebb néhány képviselő jeleníti majd meg az igazságosság és fenntarthatóság szempontrendszerét. Pedig soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy tudjuk, merre van előre, mert Magyarországot nemcsak foglyul ejtette egy autoriter kleptokrácia, de gyakorlatilag minden területen tévútra is vezette. 

1990 előtt Magyarország volt a „legvidámabb barakk” a Szovjetunió dominálta második világban. A pártállami rezsim utolsó időszakában a diktatúra felpuhítása és a politikailag tudatos (de gazdaságilag fenntarthatatlannak bizonyult) életszínvonal-politika kombinációja, a mindig-mindenkinek-legyen-kicsit-jobb viszonylagos társadalmi elégedettséget és ezzel együtt a rendszert legitimáló politikai stabilitást eredményezett. 

2024 óta Magyarország az Európai Unióban nemcsak az egyik legboldogtalanabb ország, hanem az egyik legszegényebb is. A térségben való folyamatos lecsúszásunk okaként nem nehéz azonosítani az Orbán-kormányok 2010 óta folytatott tevékenységét, erre kár is lenne több szót vesztegetni. A kérdés az: mit kellene tennünk, hogy ezt a kiábrándító tendenciát megfordítsuk – mármint a magától értetődő válaszon, a kormány- és rendszerváltáson túl. 

Kezdjük talán a jóléti, és folytassuk a jólléti dimenzióval. Ha a jóléti problémát (a megélhetési válságot) úgy fordítjuk le, hogy az embereknek kevés a pénze, akkor két gondot is kell orvosolni: a magyar gazdaság alacsony jövedelemtermelő képességét és a megtermelt jövedelmek, valamint az ebből felhalmozott vagyonok igazságtalan elosztását. 

A nagyobb jövedelemtermelő képességhez

versenyképesebb, nagyobb hozzáadott értéket előállító gazdaságra lenne szükség.

Ennek a kulcsa nem hétpecsétes titok: tudásintenzív, innovációra képes cégek; a meglévő jó adottságainkra, komparatív előnyeinkre támaszkodó és azokat fejleszteni képes gazdaságpolitika és az emberi tőkébe – képzettségbe, egészségbe, jól működő közösségekbe – befektető társadalompolitika volna szükséges hozzá. Igen, ez az északi modell, amellyel Skandinávia országai évtizedek óta őrzik vezető helyüket a világ legsikeresebb és legboldogabb társadalmai között.