Vállalkozás MTI 2014. február. 05. 07:41

Nagy fogást csinált a Rába

Európa egyik vezető építőiparijármű-gyártójával, a Joseph Vögele AG-vel írt alá 2016 végéig szóló szállítási megállapodást a Rába Jármű Kft. – közölte a győri székhelyű cégcsoport.

A Rába új beszállítóként nyerte el a továbbfejlesztett aszfaltozógépek alvázainak gyártási jogát. A szerződés értelmében a Rába az új termék két típusváltozatát szállítja a német piacra. 

A társaságnál azt közölték, hogy az idei évben fut fel a győri üzemükben a termelés, de sem az üzlet értékével, sem a gyártott mennyiséggel kapcsolatos kérdésre nem kívántak válaszolni. A megrendelés nem igényel pluszberuházást, mivel a meglévő kapacitásokkal teljesíthető. 

Közölték, az új együttműködés létrejöttét nagyban elősegítette, hogy a Rába a haszongépjármű-alvázak nyugat-európai piacán számos neves gyártónál már bizonyított. 2013-ban a Rába Jármű Kft. több mint 2000 építőgéphez szállított vasszerkezeti terméket. Az üzletfejlesztésnek és a folyamatosan növekvő forgalomnak köszönhetően a tavalyi évben a polgári értékesítés árbevétele elérte a katonai termékek árbevételi szintjét. 

A cég tájékoztatása szerint az új alváz sorozatgyártása a tavalyi évben megkezdődött. Az együttműködés kedvező tapasztalataira alapozva a felek a további együttműködés lehetőségét is keresik.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.