2014. január. 08. 12:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 08. 14:29 Vállalkozás

Győri fémkereskedők: nyomkövetőt szeretne az öt letartóztatott

Egy évvel a hétmilliárd forintos áfacsalással gyanúsított győri fémkereskedők elfogása után a 14 személy közül még öten vannak előzetes letartóztatásban – közölte a megyei törvényszék szóvivő bírája szerdán.

Kedden, az egész napos tárgyalást követően mind az öt esetben fenntartotta az intézkedést a bíróság – mondta a szóvivő. Ennek oka a szökés, elrejtőzés veszélye és a még most is folyó nyomozás esetleges hátráltatása mellett kettejük esetében az volt, hogy őket időközben újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg.

Hozzátette, a döntés ellen valamennyi gyanúsított fellebbezett, nyomkövetős házi őrizetbe helyezést kérve.

A tavaly január 7-i sajtóhírek több tucat ember "elviteléről" szóltak, a bíróság két nappal később 14 embert helyezett előzetes letartóztatásba a 19 magyar állampolgárságú gyanúsított közül. Január 11-én, a magyar, a cseh és a szlovák nyomozó szervek közös budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, a bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak.

Mivel Magyarországon már bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ezután az általános forgalmi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt. 

A csoport a szlovák államkasszát 6,2 milliárd, a cseh költségvetést 920 millió forintnyi összeggel károsította meg.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.