2013. december. 09. 05:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 09. 15:15 Vállalkozás

Orbánék újabb német multit vásárolhatnak ki

Még az év végéig megszülethet a megállapodás a német RWE és az állami tulajdonban lévő MVM között a Főgáz 49 százalékos részesedésének megvásárlásáról – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Koncz László, a budapesti gázszolgáltató vezérigazgatója.

Az ügylet révén a fővárosban és az ország tíz megyéjében egyetemes szolgáltatást nyújtó energiaszolgáltató köztulajdonba kerül.

A vezérigazgató azt mondta, hogy a Főgáz már túlesett egy héthetes, rendkívül részletes és mély átvilágításon, amelyet neves nemzetközi tanácsadó cégek végeztek. Ez alapján megtörténik majd a Főgáz értékelése, és erre alapulhat az RWE kisebbségi részesedésének megvétele. Emellett többségi tulajdonosként a cégben marad a főváros.

Ismertetése szerint a 2013-as nehéz év volt a cég és a többi gázszolgáltató számára, elsősorban a januári és novemberi rezsicsökkentés hatásai miatt. Ennek ellenére sikerült megőrizni a Főgáz nyereségességét, noha az jócskán elmarad a tavalyi körülbelül 7 milliárd forintos adózott eredményétől.

Költségcsökkentést hajtottak végre, így a rezsicsökkentésből eredő veszteségeket részben kompenzálni tudták. Mint mondta, az év egészét nézve többmilliárdos nagyságrendű veszteségről van szó. Hozzátette: nagy sikernek tartják, hogy ennek ellenére a cégcsoport várhatóan nyereséggel zárja az évet.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.