2013. október. 28. 18:17 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 28. 18:15 Vállalkozás

A cégvezetők paráznak a Big Datától

Több marketingvezető érzi bizonytalannak tudását a Big Data és a közösségi média üzleti technológiáival kapcsolatban, mint két évvel ezelőtt, miközben a fogyasztók lassan a vállalat stratégiai ügyeiben is átveszik az irányítást. Többek között ez derült ki az IBM négyezer topmenedzser véleményét feltáró friss felméréséből.

Úgy tűnik a marketingvezetők egyre elveszettebbnek érzik magukat a digitális dzsungelben – derül ki az IBM felméréséből, amelynek során hetven ország húsz iparágának négyezer topmenedzserét kérdezték meg, hogyan látják cégük jövőjét, a fogyasztókkal kialakított kapcsolatát és a technológia szerepét az üzlet felvirágoztatásában. A kutatás különlegessége, hogy a mélyinterjúkon begyűjtött rengeteg adat értékelésében és az összefüggések feltárásában Watson, az IBM emberi nyelvet beszélő szuperintelligens számítógépe is segített.

Két évvel ezelőtt egy hasonló felmérésben a marketingesek „csupán” 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs felkészülve a Big Data és az adatrobbanás kihívásaira, idén viszont már 100-ból 87 szakember válaszolta ugyanezt. Ugyancsak meglepőek a közösségi média használatáról feltárt vélekedések: ahelyett, hogy a marketingcélú közösségi megoldások gyors terjedése és népszerűsége magabiztosabbá tette volna őket, egyre többen vallják, hogy nincs elég tudásuk a lehetőségek kihasználására. A magukat felkészületlennek valló marketingvezetők aránya 2011 óta 68-ról 72 százalékra nőtt.

Elképzelhető, hogy a közösségi médiával kapcsolatos válaszok talán túlzott önkritikát jeleznek, hiszen a friss felmérésből kiderül, hogy a cégek egyötöde közösségi oldalakon is építi kapcsolatait a fogyasztókkal, négyötödük pedig a következő három-öt évben tervez intenzívebb kommunikációt hasonló csatornákon.

Egyre fontosabbnak tartják a fogyasztók véleményét a vezérigazgatók is. A megkérdezettek csaknem fele úgy nyilatkozott, hogy számít rájuk vállalata üzleti stratégiájának kialakításában is, és a felmérés egésze alapján egyértelműnek látszik a trend, hogy a vásárlók, ügyfelek véleménye egyre többet nyom a latban. Olyannyira, hogy a vállalatvezetők szerint a fogyasztónak a cég üzletpolitikáját és jövőjét érintő stratégiai döntésekben ma már nagyobb a szava, mint az igazgatótanács tagjainak.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?