Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Klasszikus baráti vállalkozásnak indult, amely nem alkalmazta a cégépítés hagyományos fogásait. Termékeik is sok szempontból különböznek a tucatáruktól: a fogyasztói kreativitást helyezik előtérbe, és nem használnak új alapanyagokat. A Medence Csoport hatalmas reklámmolinókból csinál bútort és táskát, idén pedig használt vitorlákkal bővítették a szortimentet. Újrahasznosítás, sajátkezűség és kis széria – már Japánból és Hongkongból is rendelnek tőlük.
Feltehetően sok városlakónak eszébe juthatott, hogy mi történik a lakóépületek felújítási munkálatait eltakaró – és nem ritkán finanszírozó – reklámmolinókkal a rekonstrukció befejeztével. Vagy hová teszik ezeket, ha vége a reklámozó akciójának, esetleg kifut a propagált televíziós műsor? A házak renoválása, illetve a reklámüzenet lejárta után az óriásplakátotokat leszedik, elenyésző részüket használják bármire is, a további sorsukkal azok se nagyon törődnek, akik elkészítették, s azok se, akik rendelték ezeket.
A jellemzően nem lebomló, környezetbarátnak legkevésbé sem nevezhető hirdetési felületek azonban apró vagy nagyobb mindennapi használati tárgyakként élnek tovább. A környezettudatosság és a művészetek (fomatervezés, dizájn) összekapcsolása mentén működő Medence Csoport meglátta a reklám- és marketingipar “döglött termékeiben”, a hatalmas méretű épületmolinókban a kimeríthetetlen alapanyagforrást. És nagyon menő használati tárgyakat, táskákat, bútorokat, installációkat készítenek és készíttetnek a felhasználókkal – az utóbbiakat a csoport workshopjai keretében, de erről később. Idén jött be az alapanyagok közé a használt vitorlavászon.
“Környezettudatos vállalkozásként nem azt gondoltuk, hogy a fogyasztói társadalmat még egy termékkel ki kell szolgálni, elsődleges célunk az volt, hogy bevonjuk az embereket az alkotási folyamatba, a kreativitást szorgalmazzuk, és ezzel próbálják megváltoztatni a fogyasztói szemléletet. A fogyasztók megtapasztalhatják, hogy mennyivel szerethetőbbek a saját kezűleg előállított dolgok” – fogalmazza meg az induláskori ars poeticát Magyar Gergő, a csoport egyik alapítója. A sikeres termékek, a workshop-szolgáltatások aztán annyira bejöttek, hogy ezt hamar át kellett fogalmazni.
A piaci igény azonban nagy úr, Japánból rendelnek tőlük táskát, Hongkongból pedig már visszatérő partner vásárol, aki hosszú távra tervez, a bolt szolgáltatását – miszerint a vásárló a polcon található kész termékeken túl a meglévő anyagokból, kiválasztott szabásminta alapján elkészíttetheti a saját táskáját – be akarta vezetni saját ottani üzleteiben. Ez egyelőre nem jött össze, de a Just Green-hálózat tulajdonosa több száz darabot vásárolt a csoport termékeiből.
Barátságból üzlet
A Medence Csoport igazi diákvállalkozásként indult – olyannyira, hogy jó ideig “csak” baráti közösségként működött –, mára már a huszonegyedik század meghatározó urbánus ágazata, az alternatív hulladékfeldolgozás egyik legfontosabb – de méreteit tekintve továbbra is aprócska – vállalkozása. A 2000-ben betéti társasággá, majd tavaly nyáron kft.-vé alakult csoport újrahasznosítással 2006-ban kezdett foglalkozni.
A betéti társaságot négyen alapították, de formálisan hárman jegyezték, akik ma is üzemeltetik a műhelyt: Magyar Gergő a MOME-n vizuális kommunikáció, Gross András építész-belsőépítész, Terebessy Tóbiás pedig faipari formatervező szakon végzett a soproni egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében. De a csoportban fontos szerepet játszott Bodóczky Antal vizuális kommunikációs tervező művész is, aki hivatalosan sosem volt a cég tagja. Az első években a természetes anyagok használata jelentette a környezettel való dizájnszimbiózist – igaz, 1995-ben már összeraktak Cadillac- és egyéb, a MÉH-telepről származó alkatrészekből egy ülőgarnitúrát.
A ma már bőven tízmilliós nagyságrendű árbevételt összehozó, redizájn termékeivel a világ sok táján megjelenő csoport története az akkor még Iparművészeti Főiskola néven működő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Vas megyei, Rába-menti zsennyei alkotótáborában kezdődött, majd Gergő nyolcadik kerületi, Baross utcai lakásában és Tóbiás pincéjében, valamint egy nagyobb, lepukkant téglagyárban folytatódott. Jelenleg a Nagycsarnok háta mögött, a 2007-ben a kerületi önkormányzattól 10 évre kulturális hasznosításra pályázat útján megkapott, Pipa utcai nyitott dizájnműhelyben (Medence Szalon és Concept Store) zajlik. A hely egyébként elvben telitalálat, hiszen a Vásárcsarnok az egyik leginkább hájpolt budapesti turistalátványosság – így esett be a hongkongi megrendelő is. Másrészt azzal, hogy a tervek szerint a Pipa utca sétáló lesz, közvetlen összeköttetés nyílik a nemrég beindult Bálna (ex-CET) kulturális piactérrel.
Az indulás két meghatározó élménye a minden év szeptemberében tartott egyhetes zsennyei alkotótábor és a Szigetre való bekerülés volt. Zsennyén az egyetemen már megszerzett szakmai tudást a közös alkotással, a tervezési folyamat és a környezet összhangjával erősítették, a Szigeten pedig a Szirtes János által szervezett performance-sátorban kaptak lehetőséget – először 1997-ben. “A Szigeten először, mint arcok “rögzültünk”, de hamarosan mint Medence Csoport jelentünk meg” – érzékelteti Gergő, hogyan kerültek egyre beljebb. Később nagyobb attrakciókat is prezentáltak a Szigeten, felvonulásokat, karneválokat, majd önálló helyszíneket is terveztek, mint a Sportsziget helyszínét, majd a Cinetrippel karöltve a Cinetrip Labiritmust – ekkor jött nagyon jól a téglagyári műhely, hiszen ott egy az egyben fel tudták építeni a 160 négyzetméteres bambuszsátrat.
Az első “igazi” céges munka – amelyre tulajdonképpen formálisan is vállalkozássá szerveződtek – 2000-ben találta meg a csoportot: a sydney-i olimpia népszerűsítési kampányára készítettek egy, az Operaházra emlékeztető installációt bambuszból. Ennek egyik fontos hozadéka volt, hogy a Szigeten állandó “építős tervező brigádként” számítottak rájuk: a labirintus – előbb a Cinetriphez kapcsolódóan, majd Octopus néven – tavalyelőtt 12. alkalommal állt fel, de tavaly és idén már elsöpörte a válság. A kezdetekben a csoport – amelynek működése már egyetemi diplomamunka tárgya is volt – elsősorban nem a "nagy profit" reményében dolgozott a Szigeten, hanem sokkal inkább elképzeléseik megvalósítása, a minőség és a gondolat vezérelte a tervezési és a kivitelezési folyamatot, az ottani munkák ezzel együtt több hónapra biztosítottak munkát a csoportnak. A kezdeti éveket nagyon meghatározták ezek a megrendelések, az év nagy részében ezeken dolgoztak, ezekre a fejlesztésekre készültek. Az utóbbi időben azonban a folyamatosan előállított termékek, állandó szolgáltatások kerültek előtérbe. Üzleti elemeket kellett beilleszteni a működésbe, egyszerre fontosak lettek olyan, eddig lényegtelen, sőt esetenként ismeretlen fogalmak, mint hatékonyság, üzemméret, sorozatgyártás, megtérülés, számvitel, készletnyilvántartás és társaik.
Az első, piaci szempontból is értelmezhető termékek az újrahasznosított ponyvákból “épített” kültéri bútorok lettek. E bútoroknak tulajdonképpen konkurenciájuk sincs, annyira egyediek, ez mondjuk, a vásárlók körén is meglátszik: szinte csak rendezvényekhez, fesztiválokhoz veszik a darabonként 50-120 ezer forintba kerülő darabokat – magánvásárlók inkább Ausztriából, Németországból érkeznek. Vásárló az Iparművészeti Múzem, vagy a Nemzeti Galéria is. Ezeket a bútorokat egyébként például a Fővárosi Önkormányzat is megrendelte standjára az Expo Real 2012 vásáron Münchenben. A Pipa utcai bolt jelenleg 37 táskából és 9 bútorból, valamint sátrakból, árnyékolókból álló termékpalettát kínál. A csoport projektjeinek és worksohopjainak keretében évente hozzávetőleg 9-10 ezer négyzetméter reklámmolinót dolgoznak fel.
Ugyancsak a Szigethez kapcsolódik a csoport másik piaci terméke, egyben egyik nagy dobása, ma már vezető terméke/szolgáltatása, a Re+concept táska workshop amelyet először 2006-ban ott szerveztek meg, de aztán önálló saját Re+concept táskakollekcióvá is kinőtte magát. A kézműves foglalkozás egy évben 400-500 négyzetmétert használ fel, célja az újrahasznosítás népszerűsítése. Ezzel a szolgáltatással számos cég – például a Sió-Eckes Granini, a Coca Cola vagy a Vodafone –, “hívja meg” a csoportot. A workshop maga egyébként nagyon viccesen valósul meg: nagy halom gigantikus reklámmolinóból választja ki az arra a pár percre tervezővé avanzsált delikvens az alapanyagot, amiből a csoport – legtöbbnyire Gergő – által tervezett szabásminták alapján tárcát, laptop- és biciklis, sport- vagy válltáskát készít, majd kiválasztja a kiegészítőket (csatok, gombok, hevederek), és sorban áll a szakképzett varróknál. A céges megrendelések mellett kulturális intézményekbe is szerveznek workshopokat, ezekért a meghívó csak jelképes “kiszállási díjat” fizet, a résztvevők pedig beugróval, illetve a tervezett táska/tárca/kiegészítő függvényében járul hozzá a költségekhez. A csoport havi egy-két alkalommal saját terében, a Pipa utcai műhelyben is rendez workshopot, a Facebook mellett nagyjából ebben ki is merül a marketingtevékenysége. (A workshopok mellett tájvédelmi körzeteknek eddig 10-15 ezer négyzetméter anyagot adtak (ingyen) békamentő kerítésnek.) A workshop-projekt 2007-től 2010-ig az Nemzeti Kulturális Alap támogatását is élvezte a kilencedik kerületi önkormányzaté mellett.
| Nyitott alkotói folyamat |
A csoport neve arra az Orczy kertbeli használaton kívüli medencére utal, ahol a voltaképpeni alakuló bulijukat szervezték – a szlogenben is felbukkan a “a medence, ami formát ad az anyagnak”. “Szimbolikusan is megjeleníti, hogy mindenféle anyaggal dolgozunk, és annak mindig funkciót és formát is keresünk” – mondja Gergő a kezdetekről. A Medence Csoport újította fel a párizsi Magyar Intézetet, a feladat szerint minimál-költségvetésből kellett megvalósítani az igazgató által kitalált fiatalosabb arculatot. Ehhez az intézet raktárában fellelhető dolgokból újrahasznált installációkat készítettek az információs pulttól a kiállítási tér világításán keresztül az igazgatói irodáig. |
Jellemző üzleti konstrukció, hogy a csoport a hirdetőcégeknek adja el a dizájntermékeket, azaz, ha mondjuk egy nagy üdítőital-gyártó óriásmolinón hirdet, és a hirdetés lejár, akkor a Medence műhelyébe szállítja az egyébként rendkívül tartós alapanyagot, amiből elkészülnek a táskák és a kiegészítők, és ezek nagyon jelentős részét a hirdető visszavásárolja. A nyers alapanyag persze azonnal nem alkalmas a feldolgozásra, a nyersanyaggá alakítás költségei a Medence Csoportot terhelik. Alapanyaghiány még nem fordult elő, de az olcsóbb, továbbfelhasználásra gyakran nem alkalmas anyagok felbukkanása egyre gyakoribb.
A dizájnvállalat egyelőre hitel nélkül működik, és nem is terveznek eladósodni, a napi finanszírozás zökkenőmentes, de csendestárs típusú befektető bevonásától nem zárkóznának el. Már csak azért sem, mert fejlesztési terveiket nem biztos, hogy önerőből tudják finanszírozni. Elsősorban alvállalkozók bevonására lenne szükség, a jelenlegi állandó munkatársak mellé szociális alapokon, megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatnának.
