2013. augusztus. 21. 16:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 21. 17:49 Vállalkozás

Sietve venné meg a Dunai Vasműt az állam, már levelet is küldtek

Tárgyalásokat kezdeményezett a magyar kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Dunaferr Zrt. megvásárlásával kapcsolatban. A cégvezető megkapta a nemzetgazdasági miniszter hivatalos megkeresését, és "a lehető legrövidebb időn belül" válaszolni fognak.

A nemzetgazdasági tárca vezetője Evgeny Tankhilevich vezérigazgató részére szerdán küldött levelében így fogalmazott: „Magyarország Kormánya felhatalmazott arra, hogy a kormány részéről az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. megvásárlására irányuló tárgyalásokat a cég vezetésével haladéktalanul megkezdjem.”

Az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje korábban közölte: meglepte őket a magyar kormány hétfői vételi ajánlata. Az MTI-nek a társaság szóvivője, Mezőközy András azt mondta: a cégvezetés és a miniszter közötti, hétfő délelőtti tárgyaláson egyáltalán nem volt téma az állam vásárlási szándéka. Hozzátette: amennyiben a kormány valóban megfogalmazza vételi ajánlatát, arról biztosan nem a menedzsment fog dönteni, hanem a tulajdonos.

A kormány hétfői döntése értelmében a nemzetgazdasági miniszter olyan megbeszéléseket kezdeményezhet, amelyek – vételi ajánlaton keresztül - az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. állami tulajdonba kerüléséhez vezethetnek. Ehhez a Dunaferr tulajdonosainak döntése után az előkészítő tárgyalások megindítására van szükség - közölte az NGM.

A Dunai Vasműt a magyar állam az akkori kormány döntése alapján 2004-ben privatizálta. A 444 millió forintos vételár mellett a vevők jelentős feltőkésítésre és beruházásra tettek ígéretet. A Dunaferr-nél ezt követően 2007-ben és 2010-ben is tulajdonosváltásra került sor. A levélben a nemzetgazdasági miniszter arra kéri a vállalat vezetőjét, hogy a tulajdonosokat tájékoztassa a magyar kormány vásárlási szándékáról. Az NGM bízik a tárgyalások mielőbbi megkezdésében - írják a közleményben.

Az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője megkapta a nemzetgazdasági miniszter hivatalos megkeresését, amelyben tárgyalásokat kezdeményez a magyar kormány és a cég tulajdonosai között a társaság megvásárlásáról - tájékoztatta a Dunaferr szóvivője szerdán az MTI-t. Mezőközy András elmondta, hogy a levelet azonnal továbbítják a tulajdonosoknak, és "a lehető legrövidebb időn belül" válaszolni fognak rá.

Az egyeztetések megkezdésének lehetséges időpontjáról a szóvivő nem tudott tájékoztatást adni, de megjegyezte, hogy mindenképpen tárgyalóasztalhoz ülnek Varga Mihállyal.

A tárcavezető a Facebook-oldalán szerdán közzétett bejegyzésében azt írta: "nem államosítunk, (...) most piaci alapon teszünk vételi ajánlatot, amit ha elfogadnak a tulajdonosok, akkor megállapodunk, a cég állami tulajdonba kerül, ha nem, megy tovább az élet. Dunaújváros ez utóbbi esetben is számíthat ránk!"