2013. június. 16. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 16. 17:40 Vállalkozás

Szeretik a Burberryt a kínaiak

Bevételeiknek körülbelül egynegyedét kínai vásárlóknak köszönhetik a brit Burberry divatmárka tulajdonosai, és ez további fejlesztésekre indítja őket a világ luxuspiacából mind nagyobb szeletet hasító Kínában.

Angela Ahrendts a cég vezérigazgatója a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, a vállalat globális eladásaiból a szárazföldi Kína 15 százalékkal részesedik, míg további 10 százalékot tesznek ki az ezen kívüli kínai vásárlások. Az elsősorban ruháiról, cipőiről és táskáiról ismert Burberry jelenleg 35 kínai városban 70 márkaboltot tart fenn. Eddigi beruházásainak összege meghaladta az 50 millió dollárt. Március végén mért 12 havi árbevétele 20 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.

A vállalat 2014-ben 25 új üzletet kíván nyitni, többségüket Kínában és Latin-Amerikában - közölte Ahrendts. Vezető ázsiai áruházát decemberben adják át a vásárlóközönségnek a kelet-kínai Sanghajban. A cégvezető arról is beszámolt, hogy szépségápolási- és illatszereinek internetes népszerűsítését és online értékesítését is fokozni kívánják, ezért bővítik együttműködésüket Kína keresőóriásával, a Baiduval és a legnagyobb online médiavállalattal, a Sinával, valamint a Taobao és Alibaba webáruházakkal.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?