Cégvezetés harcművészeti alapokon
Nagyon megéri és átütő eredményeket hozhat a megszokott korlátokat átlépő gondolkodás, az ilyen helyzet felismeréséhez azonban hosszú önismereti folyamat vezet. A londoni olimpia vizilabdatornája bronzmeccsének utolsó pillanatain keresztül mutatta be a megszokott korlátok közül kilépő gondolkodás kiemelkedő hasznosságát a TEDxDanubia konferenciáján Sárvári György, a Neosys Szervezetfejlesztő és Tanácsadó cég ügyvezetője, az egyik vezető hazai coach. aki a szerint az üzleti életben éppúgy sikeres lehet az utolsó másodpercekig küzdeni, mint a sportban.
hvg.hu: A döntésközpontú felkészülés csak – az esetek jelentős részében azért inkább kiszámíthatóan működő – üzleti világban értelmezhető a siker legalábbis egyik zálogaként?
Sárvári György: Nem, éppen ezért mutattam be a szóban forgó sporteseményen történteket.Úgy tűnt, hogy az utolsó másodpercek sikertelen magyar támadása után, már nincs idő az egyenlítésre, amikor Antal Dóra – a csapat visszaúszó tagjaival ellentétben – megtámadta az ügyetlenkedő ausztrál kapust, megszerezte a labdát, majd az üres kapuba csavart, visszaadva ezzel a reményt a győzelemre. Ugyan a hosszabbítás során a magyar lányok elvéreztek, ez sem kisebbíti Antal Dóra váratlan, mindenkit meglepő megmozdulását. Ez nagyon hasonlóan működik az üzleti életben is, érdemes a sémákból kitörni, és az utolsó pillanatig küzdeni.
hvg.hu: Ezek szerint egyenes út a sikerhez, ha minél többet járunk ki nem taposott utakon?
S. Gy.: Életünk 99 százaléka rutintevékenységek sorozatából épül fel, ami sok mindenben hasznára válik az embernek, például nem kell a sötétben keresnie a lámpakapcsolót. A maradék egy százalékot azonban életünk kiemelt pillanatait alkotja, amikor érdemes átlépni a biztonságot jelentő sémák korlátain, és nem „visszaúszni” mint ahogy normális esetben mindenki tenné. A nehéz dolog ebben nem csak az, hogy ki kell tudni lépni a gondolatok megszokott medréből, hanem fel kell ismerni azokat a szituációkat, döntési helyzeteket, ahol eredményre vezető lehet az árral szemben úszni.
hvg.hu: Vajon honnan tudhatja az ember, hogy melyik az a helyzet, amikor a sémák áttörése hozhatja el az eredményt, és mennyire hasznosítható ez az üzleti életben?
S. Gy.: A helyzetfelismerésig egy hosszú önismereti út vezet, aminek a végén ráérzéssel lehet eligazodni a döntési helyzetekben. Munkatársaival az úgynevezett döntésközpontú coaching iskoláját képviselik, aminek legfontosabb célja, hogy a vezető pontosan és komplexitásában megértse saját helyzetét, és a coach segítségével létrehozzon egy egyértelmű, belső meggyőződéseit is tükröző olvasatot a szituációról, kiemelten értékelve saját szerepét és felelősségét a helyzet létrehozásában és fenntartásában.
A coach |
Sárvári György a Neosys Szervezetfejlesztő és Tanácsadó cég ügyvezetője, kezdetektől meghatározója Magyarországon a coaching szakmai kialakulásának. Több száz egyéni felsővezetői coaching folyamatot és több meghatározó menedzsment team fejlesztést és teljes szervezetet érintő fejlesztési folyamatot vezetett, egyebek közt a GlaxoSmithKline-nál, a MOL-nál, a KFKI Csoportnál, az E-ON-nál, a Tevánál, a Raiffeisen és Erste Banknál. Életében meghatározó a harcművészet, 3 danos mesterként évek óta vezet edzéseket. Munkája mellett publikál is, a tapasztalati tanulásról szóló könyve, a Metalépés 1999-ben jelent meg. Második könyve, A Belső Harcos Útja coaching kézikönyv, 2009-ben jelent meg és sokáig volt piacvezető az üzleti könyvek között. Új, Sématörés című munkájának bemutatója másfél hét múlva esedékes. |
A jó szaktanácsadáshoz nem csak a vállalatok működését kell jól ismerni, de az emberi lelket, az irányítás elméleti és gyakorlati rejtelmeit is. A személyiségüket fejlesztőknek, meg kell találniuk meg önmagukat, „a belső harcost”, mert aki másokat akar vezetni, annak tisztában kell lennie önmagával, csak így válhat a csoportból többletet kihozó vezetővé.
hvg.hu: Ha valaki coach-ot keres mi alapján ítélhető meg, hogy az adott cég vagy szakember profi-e, hiszen rengetegen nyújtanak hasonló szolgáltatást ma Magyarországon?
S. Gy.: A tanácsadói piacon egyelőre nem alakult ki semmilyen általánosan elfogadott szakmai standard, amely kötelező érvénnyel meghatározná a coach szerep jellemzőit, és definiálná az annak betöltéséhez szükséges kompetenciákat. Ez azért is lehet így, mert a coaching módszertanilag is sokszínű, többféle megközelítés, iskola és eszköztár létezik, s alkalmazható eredményesen. A szakértő ugyanakkor örömét fejezi ki, hogy nem próbálták meg szabályozni ezt és meghatározni a szakma végzéséhez szükséges paramétereket. Ha valaki coach-ot keres, egyetlen dolgot érdemes megnéznie, amiből a legtöbb dolog leszűrhető – a referenciát.
hvg.hu: Elegendő mindehhez egy alaposabb önismereti vizsgálat?
S. Gy.: A harcművészeti filozófiának is kiemelt szerepe van, Antal Dóra, a videó bejátszás főszereplője is látogatja a Jeet-Man-Do edzéseket, nem véletlen, hogy megmozdulásával ő lett a főszereplője a mérkőzésnek.