Vállalkozás hvg.hu 2013. március. 05. 16:05

Miért nem sikerül tőkét szerezni a cégeknek?

A kkv-k, de még inkább a kezdő vállalkozások számára az egyik legnagyobb kihívás és egyben szükséglet is a tőkebevonás. Közhely, hogy ez nem könnyű folyamat, ennek okairól azonban kevesebbet lehet tudni. A Napi Gazdaság Online összeszedte azokat a leggyakoribb tényezőket, amelyek miatt sikertelen lehet a tőkebevonás kísérlete.

A leggyakoribb okok között szerepelnek személyi, a cég vezetéséhez kapcsolódó tényezők, vagy a vállalkozás méreteiből fakadóak egyaránt. Az egyszemélyi vezetés esetében nagyobb az esélye annak, hogy nem marad energia menedzselni a tőkebevonási folyamatot, a vállalkozás gyors bővülése pedig hozhat magával némi rendezetlenséget is, ami ugyancsak nem segíti a folyamatot.

Felvetődhetnek stratégia nehézségek is, amennyiben téves prognózisok alapján építi fel a cég a jövőt, azaz nem jönnek be a várakozások, így másként alakulnak a fejlesztési és a piaci lehetőségek.

Az sem ritka, hogy nem a cégnél kell keresni a tőkebevonás elmaradásának okait, hanem azon kívül áló tényezők – megváltozott külső környzete, új piaci szereplő, termék berobbanása és még lehetne sorolni – a ludasak.

További részleteket itt lehet olvasni.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.