2012. november. 14. 07:53 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 14. 07:52 Vállalkozás

Csányiék is arabokkal társulnának

A komoly igények miatt csak a nagy kapacitásra képes élelmiszeripari és mezőgazdasági cégek rúghatnak labdába az arab üzleti körökkel folytatott tárgyalásokon, a tárgyalások egyik nyertese a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm csoport lehet - írta a Világgazdaság.

A Bóly Zrt.-ben szárnyastenyésztésre és -vágásra szövetkezne arab üzletemberekkel a tulajdonos Bonafarm csoport, a cégcsoport másik cégével, a Sole-Mizo Zrt.-vel pedig különféle, az arab piacra szánt sajtokat gyártana - közölte a VG.

„Bólyban hagyományosan van baromfiágazat, ám ebben az ágazatban az elmúlt években a fejlesztések nem olyan ütemben haladtak a cégcsoporton belül, mint más területeken. Amikor felmerült, hogy arab üzleti körök esetleges érdeklődésére is számot tartó projekteket keres a magyar gazdaságirányítás, akkor vetettük fel a bólyi baromfiágazat fejlesztésének lehetőségét” – mondta a lapnak Éder Tamás.

A Bóly Zrt.-t is tulajdonló Bonafarm csoport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója hozzátette, „a cégcsoport a fejlesztésre szánt forrásai nagyobb részét a közeljövőben a sertésvágó és -feldolgozó kapacitás növelésére illetve korszerűsítésére fordítja. Ha a partner a beruházásban és a piacra jutásban is segít, akkor készek vagyunk fejleszteni ezt a területet is.”

Éder hozzátette, a Bóly Zrt. évi 3-3,5 millió csirkét hizlal fel a cég integrált partnerei segítségével, és ezt a mennyiséget levágja illetve darabolja a saját leányvállalatához tartozó vágóhídon. Ez a kapacitás kicsi, és az üzem nem is a legmodernebb.

Ha partnereket találunk, akkor mindezt felfejleszthetjük úgy, hogy 7-8 milliót csirkét képesek legyünk felhizlalni és levágni” – fogalmazott Éder, aki szerint a felvetések ígéretesek, de egyelőre a tárgyalások az „ismerkedés” szakaszában vannak.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?