Lefaragná a villanyszámlákat az új áramszolgáltató
Az év végére ötvenezer ügyfelet célzott meg a Magyarországon legújabb szereplőnek számító, jelenleg körülbelül ezer áramfogyasztóval szerződést kötő Energetikai Központ Zrt. A szolgáltató szerint az árrés lehetővé teszi, hogy ajánlatukkal jócskán alá menjenek a jelenleg érvényes áraknak – írja a Napi Gazdaság.
A kedvezményes árú villamosenergia csomagajánlata az ország nagy részén elérhető (az EDF Démász szolgáltatási területének kivételével), a technikai feltételek adottak a szolgáltatás országos kiterjesztéséhez is, ami még ez évben megvalósulhat – közölte a Napi Gazdaság.
Noha a főként lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatás vélemények szerint már most is sok esetben veszteséges, az Energetikai Központ Zrt. szerint az árrés lehetővé teszi, hogy ajánlatukkal alá menjenek a jelenleg érvényes áraknak. A százalékos kedvezmények mértéke megegyezik a cégcsoport többi országánál alkalmazott struktúrával.
A célt az egyetemes szolgáltatói árnál 4, 6, illetve 8 százalékkal garantáltan alacsonyabb tarifákkal kívánják megvalósítani.
A különböző nagyságú kedvezmények annak függvényében vehetőek igénybe, hogy milyen – számlázással, fizetéssel és ügyintézéssel kapcsolatos feltételeket választ a fogyasztó, az Energetikai Központ Zrt.-vel megkötött lakossági áramszolgáltatásra vonatkozó szerződés azonban minimum 12 hónapra szól, mely a felek kölcsönös megegyezése alapján meghosszabbítható.
Az egyetemes szolgáltatói villamosenergia díjnál 8 százalékkal kedvezőbb árat nyújtó Net Bónusz csomag feltételei között szerepel, hogy vállalni kell az átalánydíjas fizetést (nincs lehetőség diktálásra), fizetni kizárólag bankon keresztül lehet (csoportos beszedési megbízás, átutalás), az ügyintézést pedig kizárólag interneten keresztül bonyolítják.
A 4 százalékos "alap kedvezmény" csomag megengedi a hagyományos, postai csekkes befizetést, egyebek mellett tágabb fizetési határidőket, és több ügyintézési felületet biztosít a fogyasztónak.