Vállalkozás hvg.hu 2012. július. 23. 15:35

Megint tarolt a Közgép, csak most karöltve

A GYSEV közbeszerzésének két részét ugyanaz a Service-2014 Konzorcium nyerte meg, amelynek tagjai a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Közgép Zrt. – írja a K Blog.

A GYSEV Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki "pályaépítő és karbantartó nagymunkagépes feladatok ellátására”. A közbeszerzés két részét ugyanaz a Service-2014 Konzorcium nyerte meg, amelynek tagjai a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Közgép Zrt. – írja a K-Monitor civil szervezet blogja, a K Blog.

Az összesen 289 221 317 forintba kerülő fejlesztést egyetlen ajánlattevőként nyerte a konzorcium. A felújítás során többek között kitérőket cserélnek és ágyazatot rostálnak – derül ki a mai közbeszerzési értesítőből.

Végel Dániel

A GYSEV-nek nem ez az első kapcsolata a Közgéppel. A cég érdekeltségébe tartozó Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezés Építő Kft. 230 millió forintért épít utastájékoztató rendszert a vasúti cégnek – olvasható a blogon.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.