2012. május. 23. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 23. 19:23 Vállalkozás

Nem épül fel a hulladékégető Heiligenkreuzban

Az osztrák közigazgatási bíróság formai okokra hivatkozva hatályon kívül helyezte a heiligenkreuzi hulladékégető korábban kiadott építési engedélyét és a beruházót új engedélyezési eljárás lefolytatására kötelezte - közölte Soós Zoltán, a szentgotthárdi PRONAS környezetvédő civil szervezet elnöke szerdán az MTI érdeklődésére.

Elmondta: osztrák környezetvédő kollégáik, a BIGAS civil egyesület aktivistái telefonon értesítették magyar társszervezetüket a számukra kedvező bírósági döntésről, amelynek eredményeként biztosra veszik, hogy a jövőben már nem épül meg a Szentgotthárdtól csupán néhány száz méterre a határ osztrák oldalán tervezett és az osztrák és magyar környezetvédők által erősen kifogásolt hulladékégető.

Soós Zoltán felidézte: még 2006-ban jelentette be a BEGAS osztrák cég, egy évi 325 ezer tonna kapacitású szemétégetőt kíván felépíteni közvetelenül a magyar határ mellett. A bejelentést azonnal határozott civil ellenállás követte mind Magyarországon, mind pedig Ausztriában - emlékeztetett.

Johann Raunikar, a BIGAS osztrák állampolgári kezdeményezés elnöke megerősítette, hogy az osztrák közigazgatási bíróság megsemmisítette a hulladékégető környezetvédelmi engedélyét. A bíróság formai hiba miatt hatályon kívül helyezte az osztrák környezetvédelmi szenátus döntését az engedély kiadásáról, és az eljárást újból a szenátus elé utalta - közölte Raunikar.

A közigazgatási bíróság 2010 júniusi határozata ellen a BIGAS és négy magánszemély fellebbezett a bíróságnál. A civil összefogás képviselője szerint a bíróság döntése legkevesebb két évvel kitolja az eljárást. Közölte, ők amellett fognak fellépni, hogy a beruházó BEGAS végleg elálljon a létesítmény megépítésétől.

 

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?