A Volkswagen tavaly több mint kétszeresére növelte profitját: adózott eredménye 16 milliárd eurót tett ki, egy évvel korábban 7,2 milliárdot. Német lapbeszámoló szerint az üzemi tanács előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy a dolgozók is részesedjenek a rekord profitból.
Európa legnagyobb autóipari csoportjának pénteki közlése szerint a működési eredmény 11,3 milliárd euróra emelkedett tavaly az egy évvel korábbi 7,1 milliárdról, az értékesítési árbevétel 160 milliárd euró volt, 26 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kiszállítások először lépték át a nyolcmilliós határt tavaly: az ügyfeleknek 8,3 millió járművet adtak át, közel 15 százalékkal többet, mint 2010-ben.
A részvénytulajdonosok - Porsche-Holding, Alsó-Szászország tartományi kormány és Katar - a 2010. évi 2,2 eurós osztaléknál nagyobb összegre számíthatnak, 3 euróra részvényenként.
De valószínűleg a dolgozók is részesülnek majd a rekord profitból. A Hannoversche Allgemeine Zeitung pénteki számában idézte a VW üzemi tanácsának elnökét, aki elmondta: javaslatot tett a vezetésnek, hogy a dolgozók kapjanak extra jutalmat, és gyors megegyezést vár.
A VW tavalyi eredményével lekörözte a világelső General Motorst is: annak 7,6 milliárd dollár (5,7 milliárd euró) volt az adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbi 4,7 milliárdos profitot követően. A wolfsburgi autóipari csoporthoz hét személyautó márka mellett a Scania és a MAN teherautógyár tartozik.