2011. november. 17. 13:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 17. 14:24 Vállalkozás

Nyereségre számít a Rába

A Rába Nyrt. erős negyedik negyedévre számít, a kockázatok eliminálásával hozni tudja az idei évre ígért 10 százalékos árbevétel-növekedést és pozitív nettó eredményt - mondta Pintér István elnök-vezérigazgató csütörtökön a harmadik negyedév eredményeiről tartott sajtó-és elemzői tájékoztatóján.

Jövőre, ha nem éri "földcsuszamlás" az ágazatot, változatlan piacméret mellett is felívelő pályán maradhat a cég a már bejelentett és még folyamatban lévő projekteknek köszönhetően, tette hozzá annak ellenére, hogy a Rába Nyrt. 1,5 milliárd forint adózott veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben, míg az árbevétel 6 százalékkal 8,22 milliárd forintra nőtt.

Pintér István elmondta: 2011-ben a piacok élénkülését kihasználva a Rába-csoport stabilizálni tudta növekedését, illetve olyan stratégiai partneri együttműködéseket kötött a járműipar vezető szereplőivel, amelyek megalapozzák középtávú céljai teljesítését. Mindez azt jelenti, hogy egy markáns lépéssel ismét közelebb kerültünk a világ járműiparának élvonalához, miközben folyamatosan tovább csökkentettük a vevői, illetve pénzügyi kockázatainkat. Az év egészére nézve tervszámainkat - a 10 százalékos árbevétel-növekedést és a változatlan EBITDA szintet - a várhatóan kiemelkedően erős negyedik negyedéves eredményeinkkel fenntartjuk" - hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

Az eddigi gazdálkodásról elmondta: a társaság az év első kilenc hónapjában 3,5 százalékkal, 26,4 milliárd forintra növelte bevételeit. Az árbevételben egyre kevesebb az egzotikus elem, a kapacitásokat elsősorban hosszú távú szerződésekkel szeretnék lekötni.

A Jármű Kft. tavalyinál alacsonyabb terhelése, a mérsékeltebb devizaárak, az alapanyagár-növekedés áthárításának időbeni késése, valamint az új üzletek indításának egyszeri költségei összességében negatívan hatottak a bruttó fedezeti szintre. Ugyanakkor a közvetett költségek a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően tovább csökkentek. Mindezek eredményeként az év első kilenc hónapjában az EBITDA 1,576 milliárd forintot ért el, a cégcsoport adózott vesztesége pedig 1,256 milliárd forintra rúgott.

Az alapanyagok árszínvonala az idén magas szinten stabilizálódott, éves szinten 13,2 százalékkal nőtt, az energiaárak csökkenő trendje pedig a harmadik negyedévben megfordult, az előző negyedévhez képest 13 százalékkal növekedett, ami meghatározó volt a költségstruktúrában. A devizaárfolyamok az első háromnegyedévben csökkentek - a dollár esetében 8, az euró esetében 1,4 százalékkal, az időszak zárónapján azonban jelentősen emelkedtek - ismertette Pintér István.

Ami a piaci környezetet illeti, a nehéz-tehergépjármű piacot világszerte erős növekedés jellemezte, amiből a Rába is profitált; 2012-től az európai piac 25-30 százaléka, évi mintegy 100 ezer jármű Rába gyártású futóművel készül majd az elnök-vezérigazgató szerint. A mezőgazdasági szegmens erős volt, s továbbra is erős növekedésre lehet számítani, a személygépkocsi szegmens azonban nem éri el a tavalyi szintet.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy már a legnagyobb vevővel is áttértek az euró elszámolásra, így a dollárkitettség megszűnt. Hitelállományát megújította a társaság, likviditása jelentősen erősödött. Tulajdonosi kérdésekről Pintér István nem kívánt beszélni. A tűzoltóautók és buszok gyártását firtató újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató azt mondta, a jármű üzletág stratégiájában szerepel a nem katonai értékesítés felfuttatása.