Vállalkozás D. Kovács Ildikó 2011. október. 11. 21:17

Melltartó és üléshuzat: fellendülőben a textilipar

A textil- és ruhaipar egy évtizednyi zuhanás után úgy tűnik, újra magára talál. A saját márkás termékek forgalmazása nehézkes és drága, viszont külföldről egyre nagyobb igény mutatkozik a minőségi és gyors bérmunkára.

Hamarosan a világ számos országában egy magyar tervezőnő által megálmodott fehérneműt hordhatnak a nők: Bódis Boglárka még júniusban nyerte meg a Triumph nemzetközi tervezői versenyét, több mint kétezer pályaművet utasítva maga mögé. A különleges fűzős body, amelyet Charles Baudelaire A romlás virágai című könyve ihletett, a tervek szerint jövőre már Magyarországon is kapható lesz.

A magyar divattervezők egyre több nemzetközi sikert könyvelnek el és remélhetőleg hamarosan a megfelelő hazai ipari háttér is a rendelkezésükre fog állni. A nagy hagyományokkal rendelkező, a 90-es évek derekáig virágzó magyar ruha- és textilipar egy évtizedes hanyatlás és vegetálás után újra kedvező életjeleket mutat. Az olcsó kínai ruhaáruk, a továbbáló bérmunkáztatás, valamint az első Orbán-kormány minimálbéremelése miatti versenyképesség-romlás sok céget tönkre vágott. Néhányuknak azonban szívós munkával sikerült túlélnie a válságos időszakot.

Charles Baudlaire: Egy malabár nőhöz (Részlet)

Lábad, akár kezed, finom s a legfehérebb
irígy csípőket is nagy csípőddel feléred;
értő müvésznek a te tested enyhe, szép,
bársonyos nagy szemed bőrödnél feketébb.
Hol Isten alkotott, a forró, kék vidéken
dolgod ügyelni, hogy urad pipája égjen,
palackra szedni az illatos, friss vizet,
űzni a szúnyogot, ha az ágynál zizeg,
s menni, ha zenditi a hajnal a platánfát,
bazárba s venni ott ananászt és banánát.

(Fordította: Tóth Árpád, megjelent a Romlás virágai című kötetben)

Húz megint az export

11,3 százalékkal emelkedett a textil- és ruhaipar termelési volumene, a ruhaipar volumenindexe 101,3 százalék volt, nyilatkozta hétfőn Máthé Csabáné, a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület (TMTE) műszaki textilszakosztályának vezetője a Világgazdaság című üzleti napilapnak. Különösen szembeötlő volt a lakástextil- és műszaki célú textilek termelése (40,5 százalék). A textilipar pedig összességében 22,5 százalékos növekedést produkált.

A hvg.hu megkeresésére a TMTE illetékese azt is elmondta, hogy a ruhaiparban az egyik legfőbb probléma a belső fogyasztás stagnálása, a növekedést pedig eddig  inkább az export adta. Az elmúlt két évben az export is nagyon visszaesett: a javuló számok hátterében most az állhat, hogy a külföldi megrendelések megnőttek, a helyzet kezd valamelyest stabilizálódni.

Melltartóban erős

"Mi attól tudtunk versenyképesek maradni, hogy egyrészt törekszünk a rugalmasságra, az átfutási idő csökkentésére, másrészt olyan típusú szolgáltatásokat kínálunk, amelyekre talán nem is gondoltak a partnereink”, mondta el Szabóné Vozár Katalin, a fehérneműt gyártó  Felina termelési és logisztikai vezetője. A cég német tulajdonú, a 80-as évek elején kezdte meg Magyarországon a gyártást, és egyre nagyobb kapacitásokat telepített ide, egyre szélesedő feladatkörökkel.

Létrehoztak egy központi szabászatot, illetve a magyar nyomdai hagyományokat figyelembe véve a doboznyomást is idetelepítették. Ez, nagy súlytömegek révén, környezetvédelmi szempontból is előnyös, kevesebb környezetterhelő szállításra van szükség, ráadásul pénzt és anyagot is spórolnak vele. Ez a fajta szolgáltatáscsomag a Távol-Keleten elképzelhetetlen.

Magas iparági kultúra bérgyártást végez 

Ahogy a Fellina hazai gyártóbázisa is mutatja, a hazai piacra jelenleg és hagyományosan is a bérmunka és a beszállítás a legjellemzőbb. Ez a rendszerváltás után kényszeres választás volt: a ruhaipar úgy tudott fennmaradni, hogy a munkáját adta el.

Dripnet

Ugyanakkor ez nem feltétlenül jelent alacsony minőséget: a kereskedelmi márkák gyakran elfogadják a magyar cégek terveit, kollekcióját. A cégek igyekeznek többoldalú portfóliót kialakítani, ennek egyik része a saját termékek tervezése és előállítása, másik része a bérmunka. Saját márkát nagyon nehéz bevezetni a piacra, mert sokba kerül, így jobban járnak a cégek, ha egy nagyobb kereskedelmi márkához próbálnak csatlakozni.

Az lehet, hogy segítene, ha a feltörekvő magyar tervezők külföld helyett itthonra adnák el a terveiket. A Felina lényegében varrodaként működik: csak a dizájn utáni folyamatban lép be a fehérneműgyártás folyamatába, ezért hazai tervezőkkel nem dolgoznak, viszont segítséget nyújtanak olyan induló vállalkozásoknak, amelyek foglalkoztatnak magyar tervezőt.

A Felina termelési vezetőjének elmondása szerint megosztják velük tapasztalataikat, illetve igény esetén az igen költséges induló szabás legyártásához biztosítják a cég infrastruktúráját. Mivel már egy ideje nem gyártanak fürdőruhákat, csak fehérneműt, a felszabadult kapacitást más vállalkozások számára ajánlották fel, sikerrel.

Lakás-és autótextilben vagyunk most a legerősebbek

Máthé Csabáné, a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület szakosztályvezetője szerint a ruhaipari cégek tudják, hogy nagyon nehéz Kínával versenyezni olcsóság terén.  A hagyományos ágak, amelyek a ruházkodási célt szolgáló textíliákkal, fonalakkal, alapanyagokkal foglalkoztak, emiatt költöztek el egész Európából. Ma viszont méár azt is látni, hogy egyre nagyobb az igény a kereskedők részéről a gyors, rugalmas és magasabb minőségű munkára, amiben Kínánál jobbak lehetünk. Ráadásul ott is nőnek a munkabérek, emelkedik az alapanyagok ára, egyre költségesebb a szállítás, így lassan megéri visszahozni a termelést a ruhaiparban is Európába..

"Külön kell választani a textil- és a ruházatipart", jegyezte meg Máthé Csabáné. Most a textilipar van lendületben, azon belül is a lakás- és különösen a műszaki textil-ágazat. Az utóbbi előretörését jól jellemzi  a J. H. Ziegler Pannonia Kft. Bábolnán nemrég átadott, 3100 négyzetméteres autóipari textilüzeme.

Fogyóban a képzett munkaerő

"Ugyan van még képzett varrónő, de az utolsó pillanatban vagyunk és időszerű lenne ezzel is foglalkozni", figyelmeztet Máthéné. Nehezíti a helyzetet, hogy nagyon alacsonyan fizetett munkáról van szó, hiszen a cégek a bérek leszorításával próbáltak versenyben maradni a piacon.

Jellemző  az iparágban a mikrovállalkozások jelenléte, ezek azonban nem jelennek meg a statisztikákban. A TMTE úgy becsüli, hogy körülbelül 50 ezren dolgozhatnak most a textil- és ruhaiparban.

A Felinában jelenleg 600-650-en dolgoznak, de folyamatosan törekszenek arra, hogy a Németországból áthozott munkafolyamatokat kihelyezzenek mikro- és kisvállalkozásokhoz. A pántvágást például egy 50 fős üzemben végzik, míg egy másik partnervarrodájuk 24 fővel indult, de ma már 60 embert foglalkoztat. A válságos időszakot sikerült elbocsátások nélkül átvészelniük, inkább egy-két napos átképzésre küldték a dolgozókat, akik a tapasztalataik szerint utána jóval hatékonyabban dolgoztak.

Még nem tudni, hogy mit okoz a minimálbéremelés

„Egy másik ötletünk az volt, hogy a legjobb varrónőink tanítsák társaikat, hogy ők is ugyanolyan jók legyenek”, mesélte Szabóné. A minimálbér emelése minden bizonnyal nagy nehézséget fog okozni a cégnek, de még nem tudják, hogy a kormány hogyan oldja meg a kompenzációt, és nekik emiatt milyen intézkedéseket kell majd hozniuk. Márpedig  a szektor olyan munkavállalókat foglalkoztat, akiknek más területen nehéz lenne az elhelyezkedés.

A magyar textiliparnak csak akkor lehet jövője, ha összetartanak a cégek, hangsúlyozta a Felina munkatársa. Ennek érdekében 13 másik textilipari céggel együtt nemrégiben létrehoztak egy textilipari klasztert. Az összefogás célja, hogy a tagok meg tudják osztani egymással tapasztalataikat a minőség javítása, a hatékonyság növelése és a hazai textilipar jövője érdekében.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.