Délben kilőtt a Nokia-rakéta
A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójának árbevétele a július és szeptember közötti három hónapban elérte a 10,3...
A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójának árbevétele a július és szeptember közötti három hónapban elérte a 10,3 milliárd eurót, míg az adózott nyereség 529 millió euróra rúgott. A Bloomberg elemzői konszenzusa 9,99 milliárdos forgalmat és mindössze 182,5 milliós nettó profitot valószínűsített.
A befektetőket még az sem hűtötte le, hogy a cég vezetése a gyorsjelentés bemutatásával egy időben rontott 2010-es előrejelzésein. A mostani prognózis szerint az eladott telefonok száma az idén érezhetően csökkenhet, aminek eredményeként ereszkedni fog a – volumen alapján számolt – piaci részesedés is (más kérdés, hogy a globális piac értékben 10 százalékkal bővülhet a cég legfrissebb előrejelzése szerint). Részben a piacrész csökkenésének az eredménye az is, hogy a vállalat felgyorsítja a már megkezdett átszervezési folyamatokat, s belátható időn belül 1800 alkalmazottjától válik meg.
A piac már a gyorsjelentés nyilvánosságra kerülése előtt is optimista volt, a Nokia papírjai 2 százalék körüli pluszban mozogtak a bejelentést megelőzően. A sarokszámok közlése után azonban kilőtt az árfolyam, és 7,5 százalékkal 8,30 euróig emelkedett.