Így robbant a Fiat - Két éves csúcsra repült az árfolyam
A társaság gyorsjelentése szerint az úgynevezett kereskedelmi profit (az egyszeri tételek kiszűrése utáni EBIT) 586...
A társaság gyorsjelentése szerint az úgynevezett kereskedelmi profit (az egyszeri tételek kiszűrése utáni EBIT) 586 millió euróra ugrott az egy esztendővel korábbi 308 millióról, messze túlszárnyalva a Bloomberg 409 milliós elemzői konszenzusát is. Ennél is kellemesebb meglepetést okozott azonban adózott soron az olasz autógyártó: a nettó profit 170 millió euróra rúgott, ami több mint nyolcszorosa a 2009 hasonló időszakában realizáltnak, s az elemzi várakozásoknál is négyszer magasabb.
Ha ennyi nem lett volna elegendő a befektetőknek a jó kedvhez, a cég vezetése még az éves árbevétel és eredmény előrejelzésen is javított. Jelenleg a Fiatnál úgy látják, hogy a 2010-es kereskedelmi nyereség biztosan meghaladja majd a 2 milliárd eurót.
A cég papírjai a gyorsjelentés nyilvánosságra kerülését követően kilőttek Milánóban. A 12,12 eurós árfolyam 3,4 százalékkal magasabb a tegnapi záróárnál, s nem mellesleg két éves csúcsnak számít.