2010. július. 13. 11:05 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2010. július. 13. 11:07 Vállalkozás

Beperelték a Molt az oroszok

A Mol a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján jelezte, hogy a Szurgutnyeftyegaz pert kezdeményezett a társaság...

A Mol a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján jelezte, hogy a Szurgutnyeftyegaz pert kezdeményezett a társaság ellen a Fővárosi Bíróságon. Az orosz vállalat azt szeretné elérni, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül a Mol igazgatóságának 2010. április 20-i, a Szurgutnyeftyegaz részvénykönyvi bejegyzésének megtagadására vonatkozó határozatát. A tájékoztatás szerint a Fővárosi Bíróság 2010. december 3.-ra tűzte ki az első tárgyalást.

Mint ismert az orosz vállalat még tavaly februárban vásárolta meg az OMV Mol pakettjét, így a társaság most 21,22 százalékos részesedéssel rendelkezik a magyar cégben. Bár azóta a Mol-nak két éves rendes közgyűlése is volt, az orosz társaság egyiken sem vehetett részt. A Mol vezetése többek közt azt nehezményezi, hogy a Szurgutnyeftyegaz nem hozta nyilvánosságra tulajdonosi szerkezetét, így nem tudni kik állnak a vállalat mögött.

Ecoline

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.