2010. március. 22. 11:34 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 22. 16:25 Vállalkozás

Vették a Škodát, mint a cukrot a németek és a kínaiak

Az egy évvel korábbinál több utót adott el, de mindezért kevesebb pénzt kapott a Škoda 2009-ben.

Az egy évvel korábbinál több utót adott el, de mindezért kevesebb pénzt kapott a Škoda 2009-ben. A cseh autógyártó 684 226 gépkocsit értékesített a válság legsúlyosabb évében, ami 1,2 százalékos növekedésnek felel meg, árbevétele azonban 6 százalékkal 187,9 milliárd koronára (1950 milliárd forintra) csökkent. Ennek megfelelően esett a társaság nyeresége is: üzemi szinten az egy évvel korábbinál majd 60 százalékkal alacsonyabb, 5,92 milliárd koronás, míg az adózott soron a 2008-astól 68 százalékkal elmaradó 3,46 milliárdos profitról számolt be a cég.

A Škodánál a jelentős visszaesést a korona volatilitásával, valamint a kedvezőtlen piaci környezettel magyarázták. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy akadtak olyan országok, ahol kifejezetten jól ment az autógyártónak. Kínában például majd 123 ezer gépkocsit értékesítettek 2009-ben, ami lényegében duplája a 2008-as értéknek, Németországban pedig – köszönhetően a sikeres roncsautó-programnak – 44,3 százalékkal 162 ezerre növelték az eladott autók számát. A vállalat vezetése optimista terveket közölt a számok nyilvánosságra hozatalával egy időben: 2010-ben növelnék a társaság piaci részesedését.

Ecoline

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.