2008. október. 13. 10:40 Utolsó frissítés: 2008. október. 13. 11:05 Vállalkozás

Cégautóadó: ki jár jól és ki fizet majd többet?

A rendszerváltást követően elég gyorsan kialakult a cégautó intézménye. A közvélemény ezalatt többnyire azt érti, hogy a cég tulajdonában lévő gépkocsit a dolgozó vagy a társaság tagja magáncélra (is) használhatja. Ezzel komoly jövedelmet juttat a magánszemélynek, hiszen a személygépkocsival kapcsolatos költségeket a cég az üzleti kiadásai között elszámolja (ezáltal csökkentve a nyereségadó alapját). Vámosi-Nagy Szabolcs kommentál.

Ez komoly juttatás, ha úgy tetszik, még egy munkabér. Gondoljuk el, mennyi jövedelem lenne szükséges ahhoz, ha az adó és járulékok levonása után maradó (nettó) jövedelemből kellene az autó árát, adóját, biztosítását, üzemeltetését fedezni.

A jelenséget persze a jogalkotó is észlelte, s a valóságnak megfelelően az ingyenes használatot a magánszemély által realizált jövedelemnek tekintette. Ez eddig rendben is lenne. Az azonban gyakorlatilag megállapíthatatlan, hogy ez a jövedelem mekkora. A bekerülési érték még valamilyen amortizáció alapján megbecsülhető, bár az itt is kérdés, hogy mennyi idő alatt „írják le” ténylegesen az autót.

Van, aki 2 év alatt beletesz 200 ezer kilométert, van, aki csak 30 ezret. Előre nem tudni, hogy hány ezer liter üzemanyagot fogyaszt a használó, sokat kell-e javítani stb. A törvény ezért egy egyszerűsített tételes átalányadózási rendszer alapján kéri a személyi jövedelemadó összegét. Az adóátalány nagysága függ a gépkocsi értékétől és korától. Alanya a cég, amely átháríthatja – mögöttes felelősségével – a használó magánszemélyre az adófizetést. Eredetileg úgynevezett megdönthetetlen vélelmet állított fel a személyi jövedelemadó törvény. Eszerint, ha a cégnek van személygépkocsija, azt bizonyára használják magáncélra is. Már a munkába járás is magánhasználatnak tekintendő, hát még ha a bölcsödébe viszi a gyereket is … ( a speciális kivételek mentesülnek ez alól az adó alól, mint például a rendőrautó, a halottas kocsi, a mentő).

A folytatásért kattintson ide!

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.