2008. július. 31. 15:37 Utolsó frissítés: 2008. július. 31. 15:36 Vállalkozás

Javultak a kkv-k várakozásai júliusban

Az Ecostat kis- és középvállalatok (kkv) konjunktúra-indexe júliusban 85,6 százalékra emelkedett, mintegy 1,5 százalékkal javult az előző havihoz képest, értéke megegyezik az első félévi átlaggal - áll a kutatóintézet összefoglalójában.

A kkv szektor bizalmi mutatóinak trendje egy évvel korábban lassan ereszkedőre váltott, április óta vízszinteshez közeli pályán mozog. Az Ecostat a második félévre a várakozások javulásával és a teljesítmények fokozatos élénkülésével számol. A kis- és középvállalatok felének tájékoztatása szerint termelésük 2008 második negyedévében nem változott az előző negyedévhez képest. A cégek harmada növelni tudta kibocsátását, 21
százalékuknál viszont csökkent a termelés. A következő hónapokban a vállalatok 36 százaléka termelése növelését, 18 százalékuk visszaesését valószínűsíti.
   
A havi megfigyelésben résztvevő gazdálkodó szervezetek fejlődésük legnagyobb akadályának a munkáltatói és vállalkozói terhek magas szintjét tekintik. Pillanatnyi készletállományát a kkv-k 71 százaléka átlagosnak, 17 százalékuk azt valamivel meghaladónak ítéli. Belföldi piacán a vállalatok 27 százaléka számol növekvő, 13 százalékuk csökkenő kereslettel. Exportpiacain a kis- és középvállalatok ötöde feltételezi eladásai növekedését, majdnem tizedük a külpiaci kereslet csökkenésével számol.
   
A magyarországi vállalkozások 70 százalékának megítélése szerint versenyképessége az idén érdemben nem változik. Pozíciójavulást belföldön ötödük, külföldön 12 százalékuk remél. A cégek felének véleménye alapján foglalkoztatott létszámuk kielégítő, 30 százalékuknál az ilyenkor szokásosnál alacsonyabb. A júliusi előrejelzés szerint a hazai cégek 42 százaléka egy éven belül új beruházás indítását tervezi. A fejlesztési aktivitási
mutató április óta alig változik. A következő fél évben a hazai cégek 48 százaléka kiegyensúlyozott, 26 százalékuk javuló pénzügyi helyzetben végzi majd tevékenységét, ami összhangban van a fejlesztési terveikkel.
   
A cégek teljesítményét megalapozó rendelésállomány 56 százalékuknál az ilyenkor elfogadott szinten áll, 13 százalékuknál azt meghaladó, egyharmaduknál pedig a kívánatosnál alacsonyabb. A jelzések szerint a kkv-k termelésének bővítését a lanyha kereslet érezhetően mérsékli.
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.