Miért éri meg autót, flottát bérelni egy cégnek?
Pénzügyi stratégiával rendelkező vállalkozások már tudják, hogy autóbérléssel vagy flottabérlettel lényegesen hatékonyabbak és versenyképesebbek tudnak lenni, mintha vásárlásba fektetik pénzüket. Amit kevesen tudnak, hogy az autójukat nem mindennap használó magánszemélyeknek is jobban megéri a bérlet - írja sajtóközleményében a FOX Autorent.
A legtöbb vállalkozásnak nem éri meg az autóvásárlás anyagi terheit felvállalni: míg a tulajdonukban lévő autó értékvesztése csak hosszú évek során számolható el költségként, addig bérleti konstrukció esetén a teljes összeg leírható az adóalapból. Emellett a gépjárművek szervizelésére elszámolható kilométerenkénti pár forintból tulajdonképpen lehetetlen az autót minden igényt kielégítően karbantartani, míg bérleti konstrukció esetén a díjtételben a szervizelés is benne foglaltatik, így tulajdonképpen az is az adóalapot csökkenti - olvasható a sajtóközleményben.
Flottabérlet esetén ezek az előnyök meghatványozódnak: alacsony önrésszel, vagy akár nulla százalékkal beindítható a bérleti szerződés; az így felszabaduló tőke pedig az üzleti tevékenységbe befektethető, és profitot termelhet. A bérautócégek ráadásul a nagyobb beszerzési mennyiség miatt alacsonyabb árakon jutnak a járművekhez, és kedvezményük egy részét átengedik az ügyfeleknek, így kedvezményesebb díjtétellel juthatnak autóhoz, mintha maguk próbálkoznának – hívja fel a figyelmet Wolfgang Bartesch a Fox Autorent Kft. ügyvezető igazgatója.
Az autók természetesen nem kerülnek a bérbevevő tulajdonába, ami előnyös a cégeknek, hiszen így nem kell később az értékesítéssel foglalkoznia, ami főleg egy heterogén, vagy idősödő flotta esetében lehet különösen nehézkes, s Egy egész flottára vevőt találni szinte is nehéz. Előnyt jelenthet az is, hogy haa egy cégnek szezonálisan több gépjárműre van szüksége, akkor az adott időszakra többet vesz igénybe, ám ha már nincs szüksége rájuk, akkor nem jelentenek további felesleges költséget - áll a közleményben.
A sajtóközlemény egy számítási példával is igyekszik alátámasztani állításait: "Vegyünk példának egy Opel Astra 1,4 Twinport 90 lóerős 5 ajtós gépkocsit, Enjoy felszereltséggel (lásd a csatolt táblázatot). Az autó vételára 4 049 000 forint, azonban évi 13 ezer kilométeres futást feltételezve, valamint azt, hogy az autón csak a kötelező szervizeket hajtják végre, kénytelenek leszünk újabb 1 060 000 forintot költeni, nem számítva az üzemanyagot. A harmadik év végére az Eurotax katalógus alapján autónk 2 400 000 forintot ér, és nekifoghatunk az értékesítés fáradságos munkájának. Összesen 2 720 000 forintot veszítettünk. És azzal még nem is számoltunk, hogy saját tulajdonú új gépjárműnek nem árt garázst vagy parkolóhelyet bérelni, ami újabb 20-25 ezer forinttal dobja meg havi költségeinket.
Ha ugyanezt az autót béreljük, és feltételezzük, hogy minden második hétvégén 2 napos kiránduláson veszünk részt, valamint még egy szabadon megválasztott napon bevásárlásra vagy ügyintézésre használjuk, akkor összesen 2 598 000 forintot költünk három év alatt. Első pillantásra az előbbiekben említett konstrukcióhoz képest alig 100 ezer forintot takarítottunk meg. Csakhogy pénzünk eközben kamatozott, és az Astra 4 milliót meghaladó vételára már 5,5 millió felett jár. Ha ebből kivonjuk a bérlésre fordított összeget, akkor azt kell látnunk, hogy körülbelül 2 940 000 forintnyi azonnal a rendelkezésünkre álló tőke maradt a zsebünkben, a vételi konstrukció 2,4 milliójával szemben. A különbség több mint félmilliós megtakarítás bérleti konstrukció javára."
Ausztriában a bérautópiac három és félszeres forgalmat és bérnapot generál, mint Magyarországon, pedig az ország lakossága alig több mint 7 millió fő, Magyarországé pedig 10 millió – tette hozzá Wolfgang Bartesch a Fox Autorent Kft. ügyvezető igazgatója.