2008. március. 14. 17:33 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 14. 17:33 Vállalkozás

Tiltakoznak a fuvarozók a tízszeres behajtási díjak ellen

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetség (VOSZ) nyílt levélben fordult Hagyó Miklós főpolgármester-helyetteshez a tehergépjárművek fővárosi behajtási rendeletének módosítása ügyében.

 Levelében a VOSZ nehezményezi, hogy a főváros úgy fogadta el 2007 végén a behajtási díjak tízszeres emelését, illetve a behajtási engedélyek kiadásának módosítását, hogy nem végeztek kellő szakmai elemzést, és nem mutatták be a módosítás társadalmi hatásait. A VOSZ hangsúlyozza, hogy a rendelet támogatói csupán a
környezet védelmét hozzák fel álláspontjuk alátámasztására, illetve azt, hogy a díjakat már nagyon régen nem emelték.
   
Az érdekvédelmi szervezet azt sem érti, hogy a főváros a szigorítással miért nem várta meg, amíg elkészül az M0 autópálya hiányzó szakasza, és miért nem tesz különbséget például a gépjármű típusok között. A VOSZ nem ért egyet azzal sem, hogy a főváros a jogszabály előkészítését a - profitérdekelt - Parking Szervező, Fejlesztő
Tanácsadó Kft.-re bízta, amely nem lehet "tárgyilagos, felelős gazdája" az intézkedésnek. A szövetség álláspontja szerint a jogszabályban nem lehet "azonosságjelet tenni" a fővárosi feladatok ellátását végző teherautók és a más tranzit útvonalakat kereső járművek közé. Az előbbieket időbeli korlátozással és forgalomszervezéssel lehetne befolyásolni, de nem olyan mértékű díjemeléssel, ami sok kisvállalkozónak városi közlekedési tilalmat jelent - mutatnak rá.
   
A VOSZ hangsúlyozza, hogy amennyiben kérésük nem talál meghallgatásra, élniük kell a jogszabály megtámadásának lehetőségével, és nem zárják ki, hogy az érdekérvényesítés "markánsabb" módszereivel is élnek. A Budapest Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főpolgármester-helyettesi Iroda az MTI-vel pénteken közölte, hogy a behajtási díjak árkorrekciójával a budapesti környezetterhelés csökkentését és a főváros levegőminőségének javítását szeretnék elérni. A közlemény emlékeztet arra, hogy legutóbb március 12-én, szerdán egyeztettek a fuvarozói szervezetek képviselőivel és a közgyűlési rendeletet végrehajtó, 100 százalékos fővárosi tulajdonú Parking Kft.-vel közösen az ügyben, ahol a főpolgármester-helyettesi közlemény megfogalmazása szerint a résztevők között "finomhangolás" jött létre a rendelet módosításáról. Erről az érintett bizottságok jóváhagyása után a közgyűlés dönt.
   
A behajtási rendelet módosítása az idén lépett hatályba, kiváltva több fuvarozó szervezet azonnali tiltakozását. Az MTI korábbi híradása szerint a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Volán Egyesülés (VE) közösen lépett fel a főváros tehergépjármű behajtási rendszer megváltoztatásának módja és a behajtási díj mértékének drasztikus emelése ellen.

 

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.